8. rész

Elisabeth szemszöge:




Reggel  halk beszédre keltem fel. Ugy gondoltam hogy nem nyitom ki a szememet hanem egy kicsit hallgatózok.
- Nem kéne még elmondanunk neki. - felelte a parancsnok.
- Nem húzhatjuk az időt, előbb vagy utóbb rájönne, nem szeretném megtapasztalni a haragját. - suttogta az orvos. Eleget hallottamtudtam hogy itt valami nincs rendben. Ezért kinyitottam a szemem és felűltem.
- Mifolyik itt? - kérdeztem majd felálltam és eléjük léptem. 
- Felség. - hajoltak meg.
- Szóval?! - kérdeztem.
- Rossz híreket kell közöljek önnek. - hajtotta le a fejét a parancsnok.
- A lánya még nem ébrett fel. Ezáltal fel kell készülnie a legrosszabbra is. - hallkan mondta a szavakat az orvos. Le kellett üljek az ágy szélére és fel kellett fogjam a szavait. 
- Szóval azt akarja mondani nekem hogy a lányom nem fog felébredni? - suttogom a szavakat és próbaálok erősnek mutatni magam. A könnyeim már marják a szememet és félek hogy lefognak gördülni ezzel azt mutatnám hogy gyenge vagyok. 
- Sajnálom felség, de hogyha pár napon belűl nem kel fel akkor itt lesz a búcsú ideje. - mondja az orvos. - Engedelmével én mennék is. Ha bármi történne tudják hol találnak. - és azzal elhagyta a helyiséget.
- Parancsnok készitsék elő a hintómat ellátogatunk szeretett nővéremhez. - mondom és felállok.
- Igen is felség. - azzal kisiet a szobából. Közben átsétállok a másik oldalra és letérdelek, majd a füléhez hajolok Sophenak.
- Számtalanszor megigértem hogy óvni foglak és most megszegtem a szavam. Kérlek bocsáss meg ezért és minden tettemért. Mostantól nagyobb biztonságban leszel ígérem. Hamarosan vissza térek. - és egy csokot hintettem hideg arcára. Felálltam majd a szobámba siettem. Ott levettem a ruhámat és egyből beszálltam a forró vízbe. Éreztem ahogy izmaim ellazulnak, mély levegőt vettem éreztem ahogy a forró gőz átjárja a tüdőmet. 20 percig még biztos bennt ültem mert már éreztem ahogy langyosabb a víz. Megfogtam a lepedőt és magamköré csavartam és kimentem a szobába. Ott leültem a tükör elé és kifésűltem majd egy kontyba össze fogtam gyorsan majd az odakészített ruhát felhúztam. Egy sima egyszerű piros ruha volt mellé egy nyakék és a hozzáillő korona. A szobalányok segítségével felhúztam majd fogtam a köppenyem ami szintén piros volt és lassan lesétáltam az udvarra. Nem akartam az erőmet használni mert akkor legyengülök és így inkább a hintót válsztottam. Már hiányzott a nővérem meg a gyermekei ezért is látogatom meg őket és jól esen egy kis tanács is. Ahogy kinyitották a kaput elöttem beáramlott a téli hideg levegő, összébb húzom magamon a köppenyem. Gyorsan beszállok a hintoba és már megyünk is. Eljött velem két szobalány is akiket én kértem meg hogy tartsanak velünk átha valami történik. Úgy körülbelül 30perces volt az út mire odaéetünk. A kocsi áthajtott a nagy kapun és onnantól már lassabban mentünk. Volt időm megnézni hogy semmi nem változott itt talán több volt a fa a virág és a növényzet de minden ugyan ott volt, a nagy fa ami alatt rengeteget pihentünk ettünk és játszotunk. beértünk a kapu elé majd kinyitták az ajtót és kiszálltam belőle. Körűl néztem, majd hirtelen kicsapódott az ajtó és kifutott egy szőke haju kislány  aki egyenesen hozzám futott.

- Lucy lassabban. - hallotam meg távolról nővérem hangját.
- Szia drágám. - gugoltam le hozzá hogy a karjaimba vonhassam.
- Elisabeth néni dejó hogy itt vagy már nagyon hiányoztál. - mondta vékonyka hangján.
- Jaj ti is hiányoztatok nekem. - mosolyodom el habár ezt ő nem láttja.
- Na végre, téged is látni? - hallottam meg nővérem Ella hangját aki az ajtóban állt. FElnéztem rá és észrevettem hogy semmit nem változott bőre feszes és tiszta és hibátlan. Vörös derékig érő haja kivolt engedve és egy kisebb korona volt rajta. Tökéletes alakján egy tűrkiszkék ruha volt derekán egy halvány rózsaszín szallag volt kötve.
- Jöttem ahogy csak tudtam. - mentem hozzá megölelni.
- Gyere igyunk meg egy forró teát és mindent elmesélsz. - karolt belém és bevezetett az előtérbe ahol levették rólam a köppenyem majd bementünk egy szalonba ahol ott várt a forró tea. 
- Na mesélj mi történt veled az elmúlt években. - vette fel a teát egy kortyolt egyett belőle és kiváncsian förkészte az arcom.
- Rendben, de előre szólok hogy hosszú lesz. - mondom neki.
- Nem baj én ráérek. - mosolyog. És belekezdek elejétől a végéig. Elmeséltem hogy hogyan történt az egész hogy hogyan ölték meg Edet és Lucast és hogy ki. Ennél a résznél vissza gondoltam és nem bírtam tovább elsírtam magam. Azt is elmeséltem hogy az erőmet gonosz dolgokra fordítottam és bántottam mindenkit,  hogy mi történt Sopheval, egyszóval mindent. Amikor a végére értem Ella csak meredten bámúlt maga elé.
- Kérlek mondj valamit! - kérlelem remegő hangon.
- És az erődet miért fordítottad rosszra? - kérdi.
- Én csak nem tudom. Talán így fejeztem ki az érzelmeimet akkoriba, de szeretnék ezen változtatni és a segítségedet szeretném kérni. - reményteli pillanattal nézek szemébe.
- Én szívesen segítek neked. - mondja mosolyogva.
- Köszönöm Ella. - könnyezik be a szemem.
- Beszéljünk egy kicsit a jövödről. Ugye tudod hogy ha Sophe nem ébred fel akkor kell találnod egy férjet és szülnöd kell egy új trónörököst. Mert egy trónörökös megerősítheti a királyságodat. - mondja komolyan.
- Igen tudom, de várjunk még ezzel én bízom benne hogy fel fog ébredni. - reménykedve mondom.
- Rendben. - mondja sóhajtva. 
- És ti hogy vagytok? - kérdem mosolyogva.
- Oh..hát mi is megvagyunk. Robin éppen vadászni van a fiukkal. Tanítja őket íjazni. - mondja.
- Már kiváncsi vagyok rájuk is nagyon rég láttam őket is. - mosolygok.
- Hát igen Andy kész felnőtt mostfogja tölteni a 18. születésnapját. Ben 15 éves és hát a kicsi Lucy 5 éves. Andynek tartunk egy bált és szeretnem ha te is eljönnél. A meghívón minden rajta lesz. - mondja.
- Persze hogy eljövök, de nekem lassan indulnom kell. - mondom.
- Ragaszkodom hozzá hogy itt maradj vacsorára. - áll fel mosolyogva.
- Rendben itt maradok. - mondom.
- Gyere menjünk, mindjárt itt vannak és tálalják is a vacsorát. - és már megyünk is lefele. Ahogy közeledünk hangokat hallunk miszerint már itt vannak. 
- Te maradj itt, legyél nekik meglepetés. - mosolyog, majd elindult le a lépcsőn hogy üdvözölje őket.
- Na hogy ment, fogtatok valamit. - hangjából hallom hogy mosolyog.
- Csak egy nyulat. - mondja kissé csalodottan asszthiszem Ben.
- Majd máskor biztosan fogtok valami nyagyobbat. - mondja Ella.
- Na de menyjünk mert farkas éhes vagyok. - már indult volna ha Ella nem fogja vissza.
- Várj egy kicsit, először is bejelentem hogy egy számomra fontos személy velünk fog vacsorázni. - mondja.
- Kicsoda? - a hang alapjábol Andy lehetett. Majd elindulok le a lépcsőn és megjelenik elöttem a kis család.
- Elisabeth néni? Te hogy hogy itt vagy? - fut felém Ben és megölel.
- Elisabeth néni de jó hogy itt  vagy. - jön oda Andy is és ő is megölel.
- Jöttem meglátogatni titeket és kellett beszéljek egy kicsit anyátokkal. Te jó ég hogy megnőtettek. - mondom mosolyogva.
- Sophe is itt van? - örül meg Andy. a kérdés hallatán egyből lefagy a mosoly az arcomról. - Valami rosszat mondtam? - kérdezi.
- Nem csak történt egy baleset vele és valószínüleg nem fog felébredni. - mondom neki.
- Ha bármibe tudunk segíteni csak szolj. - ölel meg Robin.
- Köszönöm. - ölelem vissza.
- Én majd eljövök meglátogatni ha szabad természetesen. - mondja Andy.
- Persze hogy jöhetsz, akkor jössz amikor csak akarsz. - ölelem meg.
- Ben szolj a hugodnak hogy jöhet vacsorázni. - szól neki Ella és már futot is fel a lépcsőn.
- Mi addig várjuk meg őket az étkezőben. - mondja Robin, majd bevezetett. 
Leültünk az asztalhoz és vártuk hogy feltálalják, jözben a két gyerek is csatlakozott hozzánk. És ahogy rájuk néztem sugárzott belőlük a szeretet és a boldogság. Volt amikor mi is igy gyűltünk össze, de annak már vége. Elmélázásomból a szakácsok zökkentettek ki amikor elém rakták a tálat.
- Hát akkor jóétvágyat mindenkinek és köszönjük Elisabeth hogy velünk vacsorázol. - mondja Robin.
- Máskor is jönnék ha nem zavarok. - mondom rájuk nézve.
- Oh drágám te sosem vazarsz, hiszen családtag vagy. - mosolyog rám Ella.
- Köszönöm. - mondom szemébe nézve. Lassan el is fogyasztottuk az ételt és útra készen álltam.
- Vigyázz magadra hugom és gyere el minél hamarab, lehetőleg akkor már Sophet is hozod magaddal. - mondja szemembe nézve majd megölelt. 
- Vigyázzatok ti is magatokra. - suttogom fülébe. Ezután megölelem Robint majd a gyerekeket. És kilépek a hideg téli levegőbe. Beszállok a hintóba és elindulunk haza. Jót tett nekem ez a családias hangulat, régen volt ilyenben részem. Igaza van Ellának is hamarosan férjet kell találjak ha Sophe nem épül fel, de ezt még megbeszélem a parancsnokkal. Ezekkel a gondolatokkal és meg megannyival szundítottam el. 

Elisabeth ruhája

Koronája

És nyakéke

Ella koronája

És ruhája

7. rész

Elisabeth szemszöge:


2 nap telt el mióta elment a lányom.  Ezalatt a két nap alatt nagyon gyenge voltam, úgy éreztem mintha az összes erőm elhagyott volna. A lányom eltűnt és senki nem találja, ha valami baja esik azt soha nem bocsátom meg magamnak. Amióta eltűnt folyamatosan az erdőben kutatok utána, de semmi nyoma. Azóta csak az agyban fekszem és várom hogy haza jöjjön, kitakarózok és felveszem a köntösömet és az erkélyre lépek. Ahogy kiérek megérint a hideg téli levegő. Soha nem volt ilyen zord tél mint ami most van. Remélem biztonságban van valahol. Csak nézem a téli kopár tájat és hallgatom a szél fúvását. Bemegyek és a tükörhöz lépek, bele nézek és egy sápatt, fáradt arcú nő néz vissza rám. Szemeim alatt karikák és ráncok,bőröm hófehér akárcsak a hó. Arcomon fájdalom és gondterhelést ír ki. Csak állok ott és nézem ahogy egy egyszerű fehér hosszú ruhában állok a köppenyemben, hajam kiengedve és csak nézem fáradt tekintetemet. Majd kopognak az ajtón. A parancsnok lép be az utóbbi időben mindig mellettem volt soha nem hagyott magamra.
- Úrnőm. - hajolt meg. - Hírt hoztam a lányáról. - mondta halkan. Erre a mondatra ránéztem és ujra reményt fedeztem fel magamban hogy hazatér.
- Hol van? - kérdeztem izgatottan. 
- Két paraszt látták őt a közeli faluban, de nincs jól felség így nem mehet oda. - lépett felém amint látta hogy megkapaszkodok a székben. 
- Hol ez a két paraszt? - kérdem.
- Lent a trónteremben. - mondta. Minden erőmet össze szedtem és a parancsnokba kapaszkodva léptem ki a szobából. A folyosón sokan megbámúltak, de nem érdekelt csak a két paraszttal akartam beszélni. Mire leértem a hosszó lépcsőn ugy éreztem hogy ott végem van, de nem akartam feladni hisz a lányomról van szó. Lassan bevonultunk a terembe ahol a kép paraszt ott állt és vártak. A parancsnok a trónhoz segített és leültetett.
- Felség. - hajoltak meg.
- Mondjátok hogy mit tudtok róla. - hangom gyenge és rekedt volt.
- Az erdőn túli faluba láttuk utóljára ez tegnap volt, de lehet hogy tovabb állt és nem maradt ott. Viszon a helyiek azt beszélték ogy Alexanderhez készűl menni. - mondja az egyikk.
- Alexandernél nincs biztonságban se az erdőn túli világban. Azonnal vissza kell hozzátok mnielött Alexanderhez ér. Ha oda belép onnan már nem jut ki. - mondom a parancsnoknak.
- Mindent megteszünk hogy vissza hozzuk felség. - mondja a parancsnok. 
- Hozzák vissza a lányom. - mondom erőtlenűl. 
- Igen is úrnőm. - mondja és ezzel távozik is. 
- Nektek pedig köszönöm a segítséget, hálás vagyok érte. - nézek szemükbe. Majd felállok az egyik szolgálólány segítségével és eszembejut Anne a lányról. Soha nem fogom elfelejteni azt ahogy a szobájában találtam rá. A látvány vérfagyasztó volt. Minden csupa vér volt, anne pedig a földön hevert körülötte pedig vértócsa, a torkát pedig elvágták. Sétálunk fel a lépcsőn és érzem hogy az erőm kezd egy kicsit vissza térni és ez jó jel volt. Felértünk a szobámba és egyből lefeküdtem. 
- Szüksége van valamire felség. - kérdi félénken.
- Nem köszönöm elmehetsz. - mondom rá emelve a tekintetem. Meghajol és ezzel magamra hagy. Lejjebb csúszok az ágyon, nyakig betakarózok és lehunyom a szemem. Régi emlékekre gondolva mélly álomba szenderülök.

Másnap:


Éppen a birodalmamat nézem a térképen hogy eddig mit hóditottam meg és mit kell még meghódítsak. Az erő most már valamennyire vissza tért, de még nem az igazi érzem hogy valami közeleg ami vissahozza az erőmet és az energiámat is egyben. Úgy gondoltam hogy ideje kimennem a friss levegőre egy kicsit. Ementem a köppenyemért majd felvettem és megnéztem magamat. Sokkal jobban nézek ki az elmúlt napokhoz képest. Szemeim nem karikásak és egy kicsit simább lett az arcom is a ruha is egy kicsit javít az állapotomon és a nyakék is feldobja a ruhát, hajamat csak kifésűltem és egy tiarát raktam rá. Majd lassan elindultam a kapu felé. Lassan odértem, de ahogy kinyitottam az ajtót a lélegzetem elakadt.
- Sophie. - suttogtam halkan, majd mind a ketten a földre rotytunk. Ő a fájdalomtól és gyengeségtől míg én segítettem neki hogy ne a kemény földre essen hanem valamennyire rám. 
- Őrség. - kiabáltam. 
- Mitörtént veled? - kérdeztem.
- Ss..sajnálom anyám. - suttogja gyengén.
- Shh. Csak ne aludj el. - kérlrlem. 
- Őrség! Hol a pokolban vannak? - kiabálom idegesen.
- Felség. - hajolnak meg.
- Azonnal vigyék a szobájába és hívják az orvost. - mondom idegesen. Ezzel el is mennek. Közben elindulok a parancsnokért akit érdekes módon nem találok, de ekkor kinyílik az ajtó és belép rajta. 
- Felség. Mi történt itt? Ugye nem esett bántódása? Mi ez a rengeteg vér? - kérdi aggonódalommal és kissé idegesen. 
- Sophie haza tért, fennt van a szobájában és ápolják. Egyenlőre én se tudok semmit, nagyon rossz állapotban van. - mondom neki.
- Öltözzön át, addig én oda megyek. - és ezzel felszaladt. Én is gyorsan felmentem és előkerestem egy egyszerű ruhát azt gyorsan lecseréltem és már futottam is a lányom szobája felé.
Amint beérek égyből az ágyához megyek.
- Lehet már tudni hogy mitörtént vagy hogy mi sebesítette meg? - kérdem.
- Nos...felség csak annyit mondhatok hogy egy íj sebesítette meg, szerencsérje volt hogy időben hívtak. Rengeteg vért vesztett, kicsi az esélye hogy túl élje. De ha az éjszakát túlélte akkor már nincs veszélyben. Ennél többet nem tudok mondani felség. - mondja a doktor.
- Köszönöm. - mondom.
- Holnap reggel vissza jövök. - meghajol majd távozik.
- Óhajt valamit felség? - kérdi a parancsnok.
- Kettőzze meg az örséget mindenhol. - mondom idegesen. - Mindenki hagyja el a szobát és senki ne zavarjon reggelig. - mondom. A parancsomra mindenki távozik és csak ketten maradtunk. Bőre oly fehér mint a hó, ajkai pirosak, haja csak ugy eltrül a párnán. Kétség kívűl gyönyörű. Levettem a cipőm, megkerűltem az ágyát majd befeküdtem mellé az ágyba és közelebb vontam magamhoz.
- Sajnálom. - suttogom. Majd megfogtam a kezét és szép lassan álomba merültem.