10. rész (utólsó)

4 év múlva



Elisabeth szemszöge:




Reggel hangos dörgésre keltem. Hallottam a fák moralylását az esső hangos kopogását és az égi zengéseket. Lassan a hátamra fordúltam és oldalra pillantottam ahol szerelmem békésen álmát aludta. A parancsnok volt az másnéven Jhon. Miután azon a napon megcsókolt attól a naptó kezdve tudtam hogy újra kellek valakinek aki a férjem lett és egyben az új király is. A lányom megtalálta az igaz szerelmet magának és nyugatra mentek a Felleg várba, ahol ott élik az életüket és békésen uralkodhatnak. Nemrégiben megszületett az első fiú gyermekük is. A birodalomban béke honol egyenlőre. Egy hárorút megnyertünk sikeresen ami Alexanderrel szemben volt. Egy hűvös éjszakán támadott ránk amit rosszúl tett. Éjjel gyűjtöm a holdból az erőmet. És szerencsénk volt mert telihold volt, akkor voltam a legerősebb és semmi esélyük nem volt ellenünk. Emlékezetemből egy kéz vont vissza a jelenbe ahogy a derekamra simította a kezét.
- Már megint túl sokat gondolkodol. - mondta mély rekedtes hangján. 
- Csak vissza emlékeztem a múltra. - néztem barna szemébe mosolyogva.
- Úgy látom, hogy ma is napsütéses időnk lesz. - néz ki a tomboló tájra miközben felült. A háta mögé mentem és átöleltem.
- Gondoltad volna hogy mi egy pár lezünk? - kérdezem.
- Igazából titkon reménykedtem, hogy egy nap majd az enyém leszel. - néz át válla felett mosolyogva.
- Igazán? - mosolygok rá.
- Igen, mindig is elbűvölt a bájos mosolyod és ahogyan önfeledtén nevetsz, mindenre csodálattal néztél és mindenkiben megláttad a jót. Csak aztán történt a tragédia és ott elvesztettelek. Nem ugyan az voltál akit megismertem, de idő kellett neked is hogy rágyere hogy mit is művelsz. És lám megjött, és most itt vagyunk mint király és királynő. Igaz szerelemmel. - dönti homlokát az enyémnek és az utólsó szavakat már suttogja. 
- Jobbat nem is kívánhatnék magam mellé és a népnek. - nézek szemébe.
- Na gyere öltözzünk fel és nézzük meg a mi kis hercegnőnket hogy felkelt már és elkészült-e. - pattan ki az ágyból és már rohan is elkészűlni. Amikor bejelentettem neki hogy gyermekünk lesz nagyon boldog volt és alig várta hogy a világra jöjjön. A szobalány már előkészítette a fürdő vizet. Alaposan megmostam amgam majd gyorsan ki is szálltam. A ruhám az ágyon volt már, sötét kék ruha volt ami az egyik kedvencem. A korona az asztalon volt amit majd felveszek. A hajamat kifésűltem és hagytam had omoljon hullámokban a vállamra. Amikor készen lettem végigmértam magam a tükörben és kiléptem a hatalmas folyosóra. Amint kiléptem meghallottam egy gyermeki sikoltást és egy apró alakot aki felém fut.
- Hercegnő áljon meg. - kiabálta az egyik szobalány remélve hogy megáll. De Luna csaj futott és nevetett. Amint meglátott gyorsabban szedte apró lábait, közben letérdeltem és a karjaimba szaladt.
- Felség bocsásson meg, megint gond akadt az öltözéssel. - hajol meg.
- Semmigond Martha. És halljam mért nem vagy hajlandó felöltözni. - csíptem meg játékosan arcát.
- Mert nem tetszik a színe. - mondja lehajtott fejjel.
- Ennyi? Hát akkor milyet szeretnél? - emelem fel a fejét.
- Olyat mint amilyen a tied. - néz rám angyali szemeivel.
- Ohh...hát akkor kérd meg Marthat hogy nézze meg hogy van-e. - mosolygok rá. De nem moccan. 
- Felség biztosan akad valami ami olyan színű mint az öné. - mondja.
- Na hallod ezt, menj és gyorsan öltözz fel, lent megvárunk. - mosolyogtam rá és felálltam. Luna pedig vissza futott a szobályába. Mögötte pedig Martha kiabálva hogy ne fusson. Mosolyogva mentem le az étkezdébe ahol senki nem volt még. Leültem a helyemre és vártam. Hamarosan megérkezett Luna is.
- Felség ma a király a reggelt kihadja mert fontos dolga akadt. - közli a parancsnok.
- Kösznöm hogy értesített. Úgy tűnik ezt elfelejtette közölni reggel. - mondom.
- A király is nem régiben tudta meg. - mondja.
- Oh értem hát akkor ma úgy tűnik ketten eszünk. - fordulok Luna felé.
- Felség, hercegnő. - hajol meg távozásként és már el is sietett. Amikor befejeztük a reggelit Lunát elvitték tanulni én pedig megnéztem a leveleket amiket kapunk. Hivatalosak voltunk egy bálra, amire nem szívesen mennék el. Egyszerűen nincs hozzá hangulatom. Így hát megírtam egy levélben hogy Luna lebetegedett és jobb szeretnék mellette maradni. Jhon meg amúgysem van oda értük. Amikor végeztem elmentem megkeresni Lunát. Majd szóltam a parancsnoknak hogy készítse elő a kocsit mert meglátogatjuk a nővérem. Utána megkerestem Jhont aki a hálószobában volt és ült az ágyon.
- Hát te? - kérdi.
- Csak jöttem szólni hogy indulunk a nővéremhez. - mentem hozzá közelebb.
- Rendben, várjatok meg lent a kocsiban rögtön jövök csak felöltözök. - jött oda, majd egy csókot lehelt ajkamra. 
- Rendben. - mentem ki. Átmentem Luna szobájába ahol nem találtam senkit, így hát lementem. Lányom már ott volt Mártha társaságában és a parancsnokkal. 
- Felség. - hajoltak meg.
- Rögtön indulhatunk, csak valaki nem készűlt még el. - néztem fel a lépcsőn.
- Addig szólok a kocsisnak h készüljön el. - szólt a parancsnok.
- Anyu, mikor indulunk? - szólalt meg pár perc múlva Luna.
- Amint lejött édesapád. - mondtam.
- Itt vagyok. Mehetünk. - mondja mosolyogva.
- Rendben, akkor menjünk. - mondom. Kiléptünk a hűvös levegőre és beszálltunk a hintóba, hosszú útnak nézünk elé. Az útnak a felénél elnyomott az álóm, mire felébredtem egy szobában találtam magam. A környezet ismeretlen volt, de jobban körűl néztem és láttam hogy már a nővéremnél vagyunk. Felkeltem és a keresésükre indultam. Lent megtaláltam őket és a kandalló elött űltek és beszélgettek, nevettek. Nem is kívánhatnék náluk jobb családot magamnak. Közelebb mentem hozzájuk és én is csatlakoztam és hallgattam a történeteket amiket meséltek egymásnak. Rájöttem hogy a család a legnagyobb erő.



                                                       

                                                                               Vége

Elisabeth koronája

                   

Luna

Elisabeth ruhája

9. rész

Elisabeth szemszöge:




Amikor felkelem már reggel volt és az ágyamban voltam, igaz a tegnapi ruhámba, de így is kényelmesen aludtam és meglepően kialudtam magam, Ahogy kinéztem az ablakon már reggel volt ezért kikeltem az ágyból majd szoltam a szobalányoknak hogy készítsék elő a fürdő vízemet. Levettem a ruhámat és beűltem a meleg vízbe és lehunytam a szemem. Kinyitottam a szemem és csak bámultam a vízet. Vajon ha Sophe ténleg nem kel fel, akkor ki lesz majd az új társam? Tudom majd szeretni szerelemből vagy csak el kell viseljem? Készenállok egy új gyermekre? Készen állok egyátalán erre az egészre? És még megannyi kérdést tettem fel magamba.
- Felség minden rendben van? - kérdezi kintről az egyik szobalány.
- Igen, csak egy pilanatra elgondolkoztam, máris megyek. - szolok vissza. Majd kiszállok a kellemes vízből és a lepedőt magamra csavarom. A ruhámat már kikészítették ami az ágyon volt. Hajamat felkötöttem majd a ruhámat felvettem. A ruhának sötétkék színe volt az szoknya része gyűrt volt és a háta kivágott volt. Amint kiléptem az ajtón a parancsnokba ütköztem az ütközéstől kishíján felborúltam de időben elkapott.
- Bocsásson meg felség nem figyeltem. - mondta mély hangján.
- Semmi baj én voltam figyelmetlen. - mondom szemébe nézve.
- Ma is gyönyörű mint mindig. - hajol meg. Különös módon  pír szökött az arcomra.
- Oh..köszönöm. - mosolygok rá.
- Azért jöttem mert...- kezdi el mondani, de közbe vágok.
- Sajnálom parancsnok de most sietnem kell a lányomhoz. - kerülöm ki és elindulok s szobája felé.
- Felség róla lenne szó. - állít meg.
- Történt vele valami? - tördelem a kezem.
- Felség nyugodjon meg, minden rendben vele, önt várja lent az étkezdében. - rakja kezét a kezemre hogy ne tördeljem tovább és úgy néz szemembe. Ahogy belenézek a szemébe teljesen elvesztem benne azokban a kékes szürke szemeiben. Már egy ideje észrevettem hogy közeledik felém, de mindig elutasító voltam vele és most hagyon hogy tegye a dolgát. Egyre közeledik az ajkaival és megáll az enyém elött.
- Már régóta megakarom tenni ezt. - suttogja az ajkaimba.
- Hát akkor mire vár. - suttogom vissza. Majd lágyan az enyémre nyomja ajkait és lassan becézgetni kezdi. A kezem önálló útra kezd és beletúrok barna dús hajába közeb ő a derekamat szorosan fogja nehogy elszaladjak, ami nem fog bekövetkezni. Egyre hevesebben csókol, amit én szakítok meg.
- Ne siessük el. - mondom szemébe nézve.
- Sajnálom. - dönti homlokát az enyémnek.
- Mennem kell már vár a lányom. - mondom, majd egy lány csókot hintek borostás arcára és ezzel elindulok. Gyorsabra veszem a lépteim amint feleszmélek hogy a lányom lent vár. A lépcsőn sebesen megyek lefele és amikor elérek a trónteremhez nekikezdek futni egyenesen az étkezdébe, ott az ajtaját kicsapom és meglátom ahogy a lányom ott áll az ablak elött, amint meghallja hogy kinyitódik az ajtó odafordul. Meglát a tekintete fátyolos lesz a könnytől majd elkezd szaladni és én is. Amint a karjaimba tartom lerogyok a földre és már ketten sírunk.
- Annyira aggódtam érted. - suttogom a hajába.
- Sajnálom anyám, annyira sajnálok mindent. - zokogja.
- Shh...semmi baj. - simogatom a haját.
- Gyere együnk valamit és megbeszélünk mindent. - mosolygok rá.
- Rendben. - mondja majd feláll és nekem is segít. És nekiálltunk enni.
- Szeretném ha után kimennenk sétálni hátra a kertbe. - nézek rá.
- Rendben mehetünk. - mosolyog. Ahogy ránézek látok rajta kissebb sebeket és foltokat, nagyon kiváncsi vagyok hogy mi történhetett vele. De ha megtudom hogy ki bántotta az nagyon megbánja. A halványrózsaszín ment a hófehér bőréhez haja ki volt engedve es csak egy pár tincs volt össze fogva neki. Amint befejeztük a reggelit felállunk és elindulunk ki. Látom rajta hogy sántít ezért lassabra veszem a tempót.

Kinyitják elöttünk a kaput majd kilépünk a hideg levegőre és elindulunk egymásba karolva.
- Mesélj mi történt veled. - mondom neki.
- Nem kezdhetjük inkább veled? - kérdi reménykedve.
- Oh nem kisasszony, gyerünk hadhaljam. - nézek rá mosolyogva.
- Hát rendben. Az egész úgy volt hogy amikor elfutottam, elakartam menni Alxander bacsikámhoz hogy ott nagyobb biztonságban leszelk, de tévedtem egyenesen a csapdjába rohantam. Elfogtak és a legsötétebb tömlőcbe vetettek ahol éheztettek és bántottak, megkínoztak a semmiért sokszor. Aztán amior nemfigyelt az őr elloptam a kulcsot majd megvártam ameddig elalszik és kiszöktem, de amikor elértem ide a kapuig utánam jöttek és elkezdtek a nyilaikkal lőni és kétszer el is találtak egyszer a vállam amit csak súrólt de a második az már a hasamba ment. Nagy nehezen elértem a kapuig ahol aztán te nyitottad ki az ajtót. Most te jössz. - mondja törölve a szemeit.
- Hol is kezdjem...Talán a legelején. Még kislány koromban édesanyám megajándékozott egy különleges erővel ami emberfeletti hatalmat adott és örök való életet. Az erőmmel jó cselekedeteket tettem, segítettem másokon, állatokon. De amikor meghalt édesapád és a fivéred össze törtem és onnantól kezdve csak a düh irányított. Mindent meg akartam tenni a te érdekedben és talán egy kicsit túlzásba vittem. Megakartalak óvni mindentől és indenkitől. Amikor beestél a kapun félholtan ott visszatért belém a remény és a józan eszem. Hagynom kell téged hogy sodródj az árral és nem a kastélyfalai közé bezárni. A nővéremet is meglátogattam és vele is beszéltem. És akkor jöttem rá hogy össze törtem lelkileg és testileg. De ráébrettem arra hogy te még itt vagy nekem. Nagyon sajnálom. Remélem megtudsz bocsátani. - fordulok felé könnyes szemmel.
- Megbocsátok. - mosolyog rám fátyolos szemeivel. Ott álltunk egy darabig és tovább beszélgettünk elmeséltem neki hogy mi történt a parancsnokkal aminek ötült és reméli hogy benne megtalálom a boldogságot Ed után. Ő is elmesélte hogy az utja során megismert egy fiút akit szeretne bemutatni. És tovább beszélgettünk mit régen.

Elisabeth ruhája

Shophe ruhája

8. rész

Elisabeth szemszöge:




Reggel  halk beszédre keltem fel. Ugy gondoltam hogy nem nyitom ki a szememet hanem egy kicsit hallgatózok.
- Nem kéne még elmondanunk neki. - felelte a parancsnok.
- Nem húzhatjuk az időt, előbb vagy utóbb rájönne, nem szeretném megtapasztalni a haragját. - suttogta az orvos. Eleget hallottamtudtam hogy itt valami nincs rendben. Ezért kinyitottam a szemem és felűltem.
- Mifolyik itt? - kérdeztem majd felálltam és eléjük léptem. 
- Felség. - hajoltak meg.
- Szóval?! - kérdeztem.
- Rossz híreket kell közöljek önnek. - hajtotta le a fejét a parancsnok.
- A lánya még nem ébrett fel. Ezáltal fel kell készülnie a legrosszabbra is. - hallkan mondta a szavakat az orvos. Le kellett üljek az ágy szélére és fel kellett fogjam a szavait. 
- Szóval azt akarja mondani nekem hogy a lányom nem fog felébredni? - suttogom a szavakat és próbaálok erősnek mutatni magam. A könnyeim már marják a szememet és félek hogy lefognak gördülni ezzel azt mutatnám hogy gyenge vagyok. 
- Sajnálom felség, de hogyha pár napon belűl nem kel fel akkor itt lesz a búcsú ideje. - mondja az orvos. - Engedelmével én mennék is. Ha bármi történne tudják hol találnak. - és azzal elhagyta a helyiséget.
- Parancsnok készitsék elő a hintómat ellátogatunk szeretett nővéremhez. - mondom és felállok.
- Igen is felség. - azzal kisiet a szobából. Közben átsétállok a másik oldalra és letérdelek, majd a füléhez hajolok Sophenak.
- Számtalanszor megigértem hogy óvni foglak és most megszegtem a szavam. Kérlek bocsáss meg ezért és minden tettemért. Mostantól nagyobb biztonságban leszel ígérem. Hamarosan vissza térek. - és egy csokot hintettem hideg arcára. Felálltam majd a szobámba siettem. Ott levettem a ruhámat és egyből beszálltam a forró vízbe. Éreztem ahogy izmaim ellazulnak, mély levegőt vettem éreztem ahogy a forró gőz átjárja a tüdőmet. 20 percig még biztos bennt ültem mert már éreztem ahogy langyosabb a víz. Megfogtam a lepedőt és magamköré csavartam és kimentem a szobába. Ott leültem a tükör elé és kifésűltem majd egy kontyba össze fogtam gyorsan majd az odakészített ruhát felhúztam. Egy sima egyszerű piros ruha volt mellé egy nyakék és a hozzáillő korona. A szobalányok segítségével felhúztam majd fogtam a köppenyem ami szintén piros volt és lassan lesétáltam az udvarra. Nem akartam az erőmet használni mert akkor legyengülök és így inkább a hintót válsztottam. Már hiányzott a nővérem meg a gyermekei ezért is látogatom meg őket és jól esen egy kis tanács is. Ahogy kinyitották a kaput elöttem beáramlott a téli hideg levegő, összébb húzom magamon a köppenyem. Gyorsan beszállok a hintoba és már megyünk is. Eljött velem két szobalány is akiket én kértem meg hogy tartsanak velünk átha valami történik. Úgy körülbelül 30perces volt az út mire odaéetünk. A kocsi áthajtott a nagy kapun és onnantól már lassabban mentünk. Volt időm megnézni hogy semmi nem változott itt talán több volt a fa a virág és a növényzet de minden ugyan ott volt, a nagy fa ami alatt rengeteget pihentünk ettünk és játszotunk. beértünk a kapu elé majd kinyitták az ajtót és kiszálltam belőle. Körűl néztem, majd hirtelen kicsapódott az ajtó és kifutott egy szőke haju kislány  aki egyenesen hozzám futott.

- Lucy lassabban. - hallotam meg távolról nővérem hangját.
- Szia drágám. - gugoltam le hozzá hogy a karjaimba vonhassam.
- Elisabeth néni dejó hogy itt vagy már nagyon hiányoztál. - mondta vékonyka hangján.
- Jaj ti is hiányoztatok nekem. - mosolyodom el habár ezt ő nem láttja.
- Na végre, téged is látni? - hallottam meg nővérem Ella hangját aki az ajtóban állt. FElnéztem rá és észrevettem hogy semmit nem változott bőre feszes és tiszta és hibátlan. Vörös derékig érő haja kivolt engedve és egy kisebb korona volt rajta. Tökéletes alakján egy tűrkiszkék ruha volt derekán egy halvány rózsaszín szallag volt kötve.
- Jöttem ahogy csak tudtam. - mentem hozzá megölelni.
- Gyere igyunk meg egy forró teát és mindent elmesélsz. - karolt belém és bevezetett az előtérbe ahol levették rólam a köppenyem majd bementünk egy szalonba ahol ott várt a forró tea. 
- Na mesélj mi történt veled az elmúlt években. - vette fel a teát egy kortyolt egyett belőle és kiváncsian förkészte az arcom.
- Rendben, de előre szólok hogy hosszú lesz. - mondom neki.
- Nem baj én ráérek. - mosolyog. És belekezdek elejétől a végéig. Elmeséltem hogy hogyan történt az egész hogy hogyan ölték meg Edet és Lucast és hogy ki. Ennél a résznél vissza gondoltam és nem bírtam tovább elsírtam magam. Azt is elmeséltem hogy az erőmet gonosz dolgokra fordítottam és bántottam mindenkit,  hogy mi történt Sopheval, egyszóval mindent. Amikor a végére értem Ella csak meredten bámúlt maga elé.
- Kérlek mondj valamit! - kérlelem remegő hangon.
- És az erődet miért fordítottad rosszra? - kérdi.
- Én csak nem tudom. Talán így fejeztem ki az érzelmeimet akkoriba, de szeretnék ezen változtatni és a segítségedet szeretném kérni. - reményteli pillanattal nézek szemébe.
- Én szívesen segítek neked. - mondja mosolyogva.
- Köszönöm Ella. - könnyezik be a szemem.
- Beszéljünk egy kicsit a jövödről. Ugye tudod hogy ha Sophe nem ébred fel akkor kell találnod egy férjet és szülnöd kell egy új trónörököst. Mert egy trónörökös megerősítheti a királyságodat. - mondja komolyan.
- Igen tudom, de várjunk még ezzel én bízom benne hogy fel fog ébredni. - reménykedve mondom.
- Rendben. - mondja sóhajtva. 
- És ti hogy vagytok? - kérdem mosolyogva.
- Oh..hát mi is megvagyunk. Robin éppen vadászni van a fiukkal. Tanítja őket íjazni. - mondja.
- Már kiváncsi vagyok rájuk is nagyon rég láttam őket is. - mosolygok.
- Hát igen Andy kész felnőtt mostfogja tölteni a 18. születésnapját. Ben 15 éves és hát a kicsi Lucy 5 éves. Andynek tartunk egy bált és szeretnem ha te is eljönnél. A meghívón minden rajta lesz. - mondja.
- Persze hogy eljövök, de nekem lassan indulnom kell. - mondom.
- Ragaszkodom hozzá hogy itt maradj vacsorára. - áll fel mosolyogva.
- Rendben itt maradok. - mondom.
- Gyere menjünk, mindjárt itt vannak és tálalják is a vacsorát. - és már megyünk is lefele. Ahogy közeledünk hangokat hallunk miszerint már itt vannak. 
- Te maradj itt, legyél nekik meglepetés. - mosolyog, majd elindult le a lépcsőn hogy üdvözölje őket.
- Na hogy ment, fogtatok valamit. - hangjából hallom hogy mosolyog.
- Csak egy nyulat. - mondja kissé csalodottan asszthiszem Ben.
- Majd máskor biztosan fogtok valami nyagyobbat. - mondja Ella.
- Na de menyjünk mert farkas éhes vagyok. - már indult volna ha Ella nem fogja vissza.
- Várj egy kicsit, először is bejelentem hogy egy számomra fontos személy velünk fog vacsorázni. - mondja.
- Kicsoda? - a hang alapjábol Andy lehetett. Majd elindulok le a lépcsőn és megjelenik elöttem a kis család.
- Elisabeth néni? Te hogy hogy itt vagy? - fut felém Ben és megölel.
- Elisabeth néni de jó hogy itt  vagy. - jön oda Andy is és ő is megölel.
- Jöttem meglátogatni titeket és kellett beszéljek egy kicsit anyátokkal. Te jó ég hogy megnőtettek. - mondom mosolyogva.
- Sophe is itt van? - örül meg Andy. a kérdés hallatán egyből lefagy a mosoly az arcomról. - Valami rosszat mondtam? - kérdezi.
- Nem csak történt egy baleset vele és valószínüleg nem fog felébredni. - mondom neki.
- Ha bármibe tudunk segíteni csak szolj. - ölel meg Robin.
- Köszönöm. - ölelem vissza.
- Én majd eljövök meglátogatni ha szabad természetesen. - mondja Andy.
- Persze hogy jöhetsz, akkor jössz amikor csak akarsz. - ölelem meg.
- Ben szolj a hugodnak hogy jöhet vacsorázni. - szól neki Ella és már futot is fel a lépcsőn.
- Mi addig várjuk meg őket az étkezőben. - mondja Robin, majd bevezetett. 
Leültünk az asztalhoz és vártuk hogy feltálalják, jözben a két gyerek is csatlakozott hozzánk. És ahogy rájuk néztem sugárzott belőlük a szeretet és a boldogság. Volt amikor mi is igy gyűltünk össze, de annak már vége. Elmélázásomból a szakácsok zökkentettek ki amikor elém rakták a tálat.
- Hát akkor jóétvágyat mindenkinek és köszönjük Elisabeth hogy velünk vacsorázol. - mondja Robin.
- Máskor is jönnék ha nem zavarok. - mondom rájuk nézve.
- Oh drágám te sosem vazarsz, hiszen családtag vagy. - mosolyog rám Ella.
- Köszönöm. - mondom szemébe nézve. Lassan el is fogyasztottuk az ételt és útra készen álltam.
- Vigyázz magadra hugom és gyere el minél hamarab, lehetőleg akkor már Sophet is hozod magaddal. - mondja szemembe nézve majd megölelt. 
- Vigyázzatok ti is magatokra. - suttogom fülébe. Ezután megölelem Robint majd a gyerekeket. És kilépek a hideg téli levegőbe. Beszállok a hintóba és elindulunk haza. Jót tett nekem ez a családias hangulat, régen volt ilyenben részem. Igaza van Ellának is hamarosan férjet kell találjak ha Sophe nem épül fel, de ezt még megbeszélem a parancsnokkal. Ezekkel a gondolatokkal és meg megannyival szundítottam el. 

Elisabeth ruhája

Koronája

És nyakéke

Ella koronája

És ruhája

7. rész

Elisabeth szemszöge:


2 nap telt el mióta elment a lányom.  Ezalatt a két nap alatt nagyon gyenge voltam, úgy éreztem mintha az összes erőm elhagyott volna. A lányom eltűnt és senki nem találja, ha valami baja esik azt soha nem bocsátom meg magamnak. Amióta eltűnt folyamatosan az erdőben kutatok utána, de semmi nyoma. Azóta csak az agyban fekszem és várom hogy haza jöjjön, kitakarózok és felveszem a köntösömet és az erkélyre lépek. Ahogy kiérek megérint a hideg téli levegő. Soha nem volt ilyen zord tél mint ami most van. Remélem biztonságban van valahol. Csak nézem a téli kopár tájat és hallgatom a szél fúvását. Bemegyek és a tükörhöz lépek, bele nézek és egy sápatt, fáradt arcú nő néz vissza rám. Szemeim alatt karikák és ráncok,bőröm hófehér akárcsak a hó. Arcomon fájdalom és gondterhelést ír ki. Csak állok ott és nézem ahogy egy egyszerű fehér hosszú ruhában állok a köppenyemben, hajam kiengedve és csak nézem fáradt tekintetemet. Majd kopognak az ajtón. A parancsnok lép be az utóbbi időben mindig mellettem volt soha nem hagyott magamra.
- Úrnőm. - hajolt meg. - Hírt hoztam a lányáról. - mondta halkan. Erre a mondatra ránéztem és ujra reményt fedeztem fel magamban hogy hazatér.
- Hol van? - kérdeztem izgatottan. 
- Két paraszt látták őt a közeli faluban, de nincs jól felség így nem mehet oda. - lépett felém amint látta hogy megkapaszkodok a székben. 
- Hol ez a két paraszt? - kérdem.
- Lent a trónteremben. - mondta. Minden erőmet össze szedtem és a parancsnokba kapaszkodva léptem ki a szobából. A folyosón sokan megbámúltak, de nem érdekelt csak a két paraszttal akartam beszélni. Mire leértem a hosszó lépcsőn ugy éreztem hogy ott végem van, de nem akartam feladni hisz a lányomról van szó. Lassan bevonultunk a terembe ahol a kép paraszt ott állt és vártak. A parancsnok a trónhoz segített és leültetett.
- Felség. - hajoltak meg.
- Mondjátok hogy mit tudtok róla. - hangom gyenge és rekedt volt.
- Az erdőn túli faluba láttuk utóljára ez tegnap volt, de lehet hogy tovabb állt és nem maradt ott. Viszon a helyiek azt beszélték ogy Alexanderhez készűl menni. - mondja az egyikk.
- Alexandernél nincs biztonságban se az erdőn túli világban. Azonnal vissza kell hozzátok mnielött Alexanderhez ér. Ha oda belép onnan már nem jut ki. - mondom a parancsnoknak.
- Mindent megteszünk hogy vissza hozzuk felség. - mondja a parancsnok. 
- Hozzák vissza a lányom. - mondom erőtlenűl. 
- Igen is úrnőm. - mondja és ezzel távozik is. 
- Nektek pedig köszönöm a segítséget, hálás vagyok érte. - nézek szemükbe. Majd felállok az egyik szolgálólány segítségével és eszembejut Anne a lányról. Soha nem fogom elfelejteni azt ahogy a szobájában találtam rá. A látvány vérfagyasztó volt. Minden csupa vér volt, anne pedig a földön hevert körülötte pedig vértócsa, a torkát pedig elvágták. Sétálunk fel a lépcsőn és érzem hogy az erőm kezd egy kicsit vissza térni és ez jó jel volt. Felértünk a szobámba és egyből lefeküdtem. 
- Szüksége van valamire felség. - kérdi félénken.
- Nem köszönöm elmehetsz. - mondom rá emelve a tekintetem. Meghajol és ezzel magamra hagy. Lejjebb csúszok az ágyon, nyakig betakarózok és lehunyom a szemem. Régi emlékekre gondolva mélly álomba szenderülök.

Másnap:


Éppen a birodalmamat nézem a térképen hogy eddig mit hóditottam meg és mit kell még meghódítsak. Az erő most már valamennyire vissza tért, de még nem az igazi érzem hogy valami közeleg ami vissahozza az erőmet és az energiámat is egyben. Úgy gondoltam hogy ideje kimennem a friss levegőre egy kicsit. Ementem a köppenyemért majd felvettem és megnéztem magamat. Sokkal jobban nézek ki az elmúlt napokhoz képest. Szemeim nem karikásak és egy kicsit simább lett az arcom is a ruha is egy kicsit javít az állapotomon és a nyakék is feldobja a ruhát, hajamat csak kifésűltem és egy tiarát raktam rá. Majd lassan elindultam a kapu felé. Lassan odértem, de ahogy kinyitottam az ajtót a lélegzetem elakadt.
- Sophie. - suttogtam halkan, majd mind a ketten a földre rotytunk. Ő a fájdalomtól és gyengeségtől míg én segítettem neki hogy ne a kemény földre essen hanem valamennyire rám. 
- Őrség. - kiabáltam. 
- Mitörtént veled? - kérdeztem.
- Ss..sajnálom anyám. - suttogja gyengén.
- Shh. Csak ne aludj el. - kérlrlem. 
- Őrség! Hol a pokolban vannak? - kiabálom idegesen.
- Felség. - hajolnak meg.
- Azonnal vigyék a szobájába és hívják az orvost. - mondom idegesen. Ezzel el is mennek. Közben elindulok a parancsnokért akit érdekes módon nem találok, de ekkor kinyílik az ajtó és belép rajta. 
- Felség. Mi történt itt? Ugye nem esett bántódása? Mi ez a rengeteg vér? - kérdi aggonódalommal és kissé idegesen. 
- Sophie haza tért, fennt van a szobájában és ápolják. Egyenlőre én se tudok semmit, nagyon rossz állapotban van. - mondom neki.
- Öltözzön át, addig én oda megyek. - és ezzel felszaladt. Én is gyorsan felmentem és előkerestem egy egyszerű ruhát azt gyorsan lecseréltem és már futottam is a lányom szobája felé.
Amint beérek égyből az ágyához megyek.
- Lehet már tudni hogy mitörtént vagy hogy mi sebesítette meg? - kérdem.
- Nos...felség csak annyit mondhatok hogy egy íj sebesítette meg, szerencsérje volt hogy időben hívtak. Rengeteg vért vesztett, kicsi az esélye hogy túl élje. De ha az éjszakát túlélte akkor már nincs veszélyben. Ennél többet nem tudok mondani felség. - mondja a doktor.
- Köszönöm. - mondom.
- Holnap reggel vissza jövök. - meghajol majd távozik.
- Óhajt valamit felség? - kérdi a parancsnok.
- Kettőzze meg az örséget mindenhol. - mondom idegesen. - Mindenki hagyja el a szobát és senki ne zavarjon reggelig. - mondom. A parancsomra mindenki távozik és csak ketten maradtunk. Bőre oly fehér mint a hó, ajkai pirosak, haja csak ugy eltrül a párnán. Kétség kívűl gyönyörű. Levettem a cipőm, megkerűltem az ágyát majd befeküdtem mellé az ágyba és közelebb vontam magamhoz.
- Sajnálom. - suttogom. Majd megfogtam a kezét és szép lassan álomba merültem.

6. rész

Sophe szemszöge:




2 napja vagyok bezárva a szobámba és anyám egyre őrűltebb. Lassan elveszti a fejét, ki kell szabaduljak és Alexander bácsikámhoz mennem, ott biztonságban lehetek. Már messzíről hallom a cipőjének kopogását, ilyenkor elfog egy érzés hogy bántani fog vagy valami hasonló dolgot fog tenni velem. Hirtelen kinyílik az ajtó és belép rajta. Még mindig olyan gyönyörű mint volt bőre feszes és tiszta egy ránc se borítja, sokkal fiatalabb mint régen.
- Ma este velem fogsz vacsorázni, tudom hogy nem szokásom ilyet csinálni, de komolyan el kell beszélgessek veled és arra gondoltam hogy egy közös vagyoránál megoldható lehetne. - mondja és kiváncsian fürkészi az arcom, felhúzott szemöldökkel.
- Öhm...rendben - mondom zavartan.
- Rendben akkor várlak. - és ezzel kiment. Ez nagyon különös volt ilyet még sose csinál az utobbi évben mindig megbüntetett vagy bezárt a szobámba vagy a toronyba. Ezekkel a gondolatokkal mentem fürdeni a szobalányok addig kikészítették a ruhámat és a tiarámat és egy nyakláncot. Miközben fürödtem vissza gondoltam arra hogy én mért is kerestem fel Alexander bácsikámat. Elmesélt mindent anyámmal kapcsolatban hogy milyen volt a gyerekkoruk és hasonlók. És ő tudta hogy egyszer ez befog következni ezért aznap éjjel azért támadtak meg minket hogy megöljék őt, hogy ez ne következzen be mert akkor megállíthatalan lesz az erejével amit kapott. Ez bekövetkezett, fél mindenki hogy mi fog történni. Amikor megölte volna őt akor felnevelt volna minket mint a saját gyermekeit, meg akart óvni minket ettől, ezért akarok elmenni innan hozzá mert ott biztonságba lennék. A gondolat menetemet egy komogás zavarta meg.
- Kisasszon minden rendben? A királynő már várja önt. - mondta a szobalány.
- Máris megyek. - mondom és kiszállok. A szobába megyek ahol leülök a tükör elé és kifésülőm a hajamat majd felkontyolom, ezután megtörlöm magam és felveszem a ruhám majd rárakom a fejemre a tiarát. Majd elindultam lefele. Ahogy haladtam a folyosókon és a lépcsőn mindenki sajnálkova tekintetett rám nem tudtam mi az oka, de előbb utóbb megfogom tudni. Amint beértem a terembe anyám már ott ült és várt.
- Nem szertem amikor megvárakoztatnak. - szólt mogorván, majd intett a szakácsoknak hogy tálalhatnak.
- Bocsásson meg, amiért megvárakoztattam. - hajoltam meg elötte és a helyemre mentem. Amikor leűltem jobban megnéztem őt, bőre még most is tiszta és feszes, Egy ezüst ruhában volt amiben még fiatalabbnak nézett ki, egyszerűen gyönyörű volt.
- Nos, miről szerettél volna beszélni?! - kérdezem és felnézek rá. 
- Szeretnék arrol beszélni hogy kicsit elvetettem a sulykot, csak féltelek hiszen a lányom vagy. Tudom sokszor büntetlek, de csak azért hogy tud mi a helyes út. - néz rám.
- Anyám szeretnélek megkérni hogy taníts meg rá hogy hogyan viselkedjek az emberekkel ha majd uralkodni fogok. - nézek szemébe és vártam a reakcióját. Hirtelen felált és járkálni kezdett amit nem tudtam mire vélni. - Rosszat mondtam volna? - kérdeztem.
- Igen. - suttog idegesen.
- Még is mit? - kérdem. Majd megáll és rémemeli tekintetét ami izzik a dühtől.
- Mégis hogy mered feltételezni hogy majd te uralkodsz? - kiabálja a szavakat. Amit nem értek hisz ha meghal én fogok uralkodni.
- Ugy hogy amikor te majd meghalsz akkor én fogok uralkodni. Én vagyok a hercegnő. Én vagyok a királynő lánya, engem fog illetni a trón. - mondom már majdenm kiabálva. Soha nem beszéltem igy vele még, de ideje megtudnia hogy az uralkodása nem lesz örök. Hirtelen felnevet amit nem éertek.
- Édesem, mindig én fogok uralkodni ezt ne felejtsd el. - lép elém. - Elfelejtetted hogy én soha nem halok meg? Te soha nem fogsz uralkodni itt, ha csak valami csoda folytán nem ölsz meg amit kötve hiszek. - néz szemembe.
- Azt mondtad régen hogy ha találok magamnak egy férjet én fogok uralkodni valahol. - állok fel.
- Igen tudom, de az régen volt és sok minden változott. - mondja.
- Én nem ezt az anyámat ismertem meg kislány koromban. Ő mindig kedves volt és mindenkinek segített. Az uralkodásod mérgező és a természet vele együtt halt meg. Régen pompázott itt minden és a természet is. Néztél egyálltalán körül hogy mi lett az uralkodásod alatt? Minden meghallt. Minden. - fátyolos tekintettel kiabálok vele és csak az utólsó szavakat suttogom neki. De csak járkál fel-alá idegesen.
- Elég. - kiabálja és megáll közben. 
- Nem elég. - mondom, majd lehull az első könnycseppem.
- Hallgass, mindent megtettem azért hogy felneveljelek mindent, de neked ez sem elég. Tünj el a szemem elől és ne is lássalak ameddig nem hívlak. - kiabálja és közben a szemei izzik a dühtől. Én csak állok ott, mozdulni nem bírok. A mellkhasom szorítani kezdett és éreztem hogy most vesztettem el az anyámat. Ő még mindig járált majd észrevette hogy nem mozdulok. 
- Tünés. - kiabálta. Majd fogtam magam és kirohantam csak futottam, de nem a szobám felé egyenesen a sötét erdőbe. Kifelé menet a vörös vöppenyem felveszem és abban futok tovább. Hallottam  alovak patájának a dobogását és a kabálasoktat ezért gyorsabban kezdetm el futni. Találtam egy kis ösvényt és azon kezdtem el futni tovább, hátra néztem és egyre csak közeledtek. Egykis tisztásra érkeztem de nem álltam meg csak futottam egyenesen be a sötét erdőbe. Azaz erdő tele van veszéllyel de nem volt más választásom. Amint beértem futottam még egy darabig majd megálltam, Csönd volt, nagy volt  a csönd. Hirtelen abbamaradt a lovak futása már csak a kiabálásokat lehetett hallani de azt se tisztán. Elhatároztam hogy elmegyek Alexander bácsikámhoz ott biztonságban leszek. Kalandos út vár rám az egyszer biztos.


Elisabeth szemszöge:

Idegesen járkáltam a tűz körül és vártam a parancsnokot. Hallottam a lépteit, de nem álltam meg csak járkáltam.
- Úrnőm. - hajolt meg.
- Nos megtalálták? - kérdezem.
- Igen, de meglépett előlünk. - mondja lehajtott fejjel.
-  Csupán egyedtel dolgot kértem tőled, de még azt se tudtad teljesíteni...Hogy hagyhattad hogy kicsússzon az apró ujjaid közül? Ha eljut Alexanderhez akkor megszerzi a trónt. Megesküdtél hogy megvédesz! Így most már senkiben nem tudok megbízni...Hol van a lány? - kiabálok .
- Be ment a sötét erdőbe felség. - mondja. 
- Hagytad hogy bemenjen oda? A sötét erdőben nincs hatalmam. - kiabálok még mindig. - Keresned kell egy olyan embert aki már járt ott és elhozza nekem élve. - nézek szemébe.
- Igen is felség. - mondja és intek a fejemmel hogy elmehet, meghajol és kisiet. Éreztem hogy gyenge leszek ezéert leültem a székbe és behúnytam a szemem hátha jobb lesz. Nem lett jobb, ezért hivattam egy őrt hogy menyjen fel a toronyba és hozza ide az egyik leányt. Odaléptem a tükörhöz és észre vettem hogy az arcom más lett, öreg lett. Léptek zajára lettem figyelmes, de nem fordultam meg megvártam amíg belépnek.
- Felség, meghoztam. - mondja a parancsnok. Megfordulok és meglátom a kezében tartott lányt. Megkell hagyni hogy szép volt, de nem sokáig. Elkezdtem felé menni és megálltam elötte. Felemeltem a zezem és a nyakára raktam, felemeltem és a fiatalságát elvettem, tőle. Amikor láttam hogy megöregedett és elengedtem a nyakát így a földre esett. Mélyen vettem a levegőt és egyre jobban éreztem magam. A türőr elé léptem és megláttam a fiatalos arcomat amit már nem borít ránc. Soha nem akarok megörgedni, de úgy érzem hogy fogy az erőm és ezt minél elöbb ki akarm deríteni hogy mért. 

Sophe ruhája

Elisabeth ruhája

Sophe tiara

5. rész

Sophe szemszöge:

Éppen a ruhámat igazgattam meg a hajamat csináltam amikor a parancsnok berontott. És innen tudtam hogy anyám rájött hogy William itt senkinek a hozzá tartozója. Hanem másé aki messze van innen.
- Kisasszony, velem kell jönnie. - mondta a parancsnok hivatalosan.
Amint kiértem megpróbáltam elszökni de nem számítottam az őrökre kinnt, ezért ahogy meglátták ahogy futok gyorsan elkaptak és ugy vittek anyámhoz, mikozben kiabáltam velük, de egy cseppet sem érdekelte őket. Ahogy közeledtünk a trónterem felé félni kezdtem. Senki nem tudja milyen hatalma van a királynőnek azaz az anyámnak. Az erejét ő sem tudja hogy van de akkoriban jó dolgokra használta vagy egyálltalán nem használta, de amikor megtudta hogy ezt rossz dolgokra is tudja használni akkor kezdtünk el félni. Legyőzhetetlen volt, az összes királyság nem mert szembe szállni vele, senki és semmi nem tudta legyőzni ereje akkora volt. Beértünk a trónterembe és az őrök a trón elé ejtettek.
- Tudod azt utálom a legjobban amikor valaki hazudik főleg a lányom. - mondja kiabálva az utólso szót kiabálva.
- Anyám kérlek én csak... - kezdtem volna magyarázkodni de közbe vágott.
- Te csak mi, egy árulót hoztál az otthonunkba,  felségárulás ez, ezért büntetés járna. - kiabálta.
- Anyám...kérlek... - kezdtem megint, de ekkor nyílt az ajtó. Látszott rajta hogy próbál menekülni.
- Áh...köszönjük William, hogy te is csatlakoztál. - mondja gúnyosan.
- A konyhán át próbált szökni felség. - mondta a parancsnok. És ledobta a földre mellém.
- Mégis ki vagy te? - lépett felé. Csönd volt. - Hát akkor válasszuk az én módszerem. - nézett szemébe.
- Anyám ne. - kiabáltam.
- Hallgass, vigyétek vissza a szobába és addig nem jöhetsz ki míg azt nem mondom. - Dühös volt, így hát engedelmeskedtem és mentem az őrökkel.
- Te pedig most megtapasztalhatod  milyen az amikor mások otthonába betörsz hivatlanul. és gondolom valamit csinált mert Will fel szisszent. De nem néztem vissza, nem szabadott csak előre mentem. Így már nem hallottam amit anyám mondott csak Will kiabálását. Muszály volt visszanéznem, de bár ne tettem volna. Will a földön feködt és ordított a fájdalomtól és anyám ezt élvezte mert mosolyogva űlt és csak nézte őt ahogy szenved, vissza akartam menni segíteni neki de nem tehettem. Vissza mentem a szobámba és bezártak, azthiszem egy darabig itt leszek. 



Elisabeth szemszöge:



- Nos...elárulod végre hogy ki vagy. - álltam fel és léptem felé.
- Soha. - vágta rá zihálva.
- Legyen. - mondtam majd felemeltem a torkánál fogva és úgy néztem szemébe.
- Mégegyszer megkérdezem...ki küldött? - kiabáltam.
- Alexander az apám, ő küldött ide. - mondhója fuldokolva. Amint meghallom leejtem Willt.
- Hogy ki? - suttogom magamelé nézve. De nem válaszol. - Őrök, vigyétek a tömlőcbe, addig én ellátogatok szeretett bátyámhoz. Ha jól tudom ma van a húgod születésnapja, és nem is hívtatok meg rá. Ejnye William apád nem tanított meg hogy a rokonokat megkell hívni. - és azzal otthagytam őt.
Felmentem a szobámba hogy egy másik ruhát vegyek át. Szőke hajamat kibontottam és hagytam ad omoljon a vállamra, fogtam egy fésűt és végig szántottam gyorsan rajta. Amikor végeztem felvettem a ruhám majd a koronám. és felmentem a toronyba. Amikor felértem a toronyba toronyba az ablakpárkányba mentem és vártam a hollókra, majd azok elvisznek oda. Nem telt el fél perc és a kapunál voltam. Amint az őrök megláttak rohantak a "királyhoz". Nem zavartattam magam és lépkedtem fel a lépcsőn egyenesen a terembe ahol voltak. Nagy volt a csend túl nagy volt, amint elértem az ajtóhoz a kezemmel intettem egyet és az kivágódott. Ahogy kivágódott az ajtó a szél eloltotta a gyertyátak amik bennt égtek és beléptem.
- Meglepetés. - mondtam mosolyogva. Az összes ember elnémult és csak néztek amint beérek és lépkedek a "királyhoz". 
- Te hogy kerűlsz ide. - kérdezte Alexander azaz a bátyám.
- A kislányod születésnapjára jöttem, amire elfelejtettetek meghívni tudtommal családtag vagyok. - nézek ártatlanul végig a társaságon.
- Remálem nem sértettünk meg ezzel fenség! - mondja a felesége Kathrina.
- Oh..ugyanmár dehogy is, csak a környéken jártam, éppen hazafelé tartottam és gondoltam benézek és megajándékozom a kis hercegnőt. - nevetek majd a leányra nézek mosolyogva.
- Nem, hogymerészelsz idejönni és megzavarni minket? - von kérdőre Alexander és közben kiabál.
- Alex. - szól rá Kath.
- Nem, semmi baj csak egy mondandóm van számodra kedves bátyám. - fordulok hozzá.
- Nem, menj el innen és vissza se gyere többet. - kiabál még mindig.
- Tán elfelejtetted hogy mit tettél a családommal. - kiabáltam ezzel mindenkit meglepve főleg Katherinat.
- Hogy mi? Mit tetteél Alex? - vonja kérdőre.
- Oh..ők nem is tudják. - egy gonosz mosoly suhan át arcomon.
- Elisabeth... - kérlel.
- Nem, hallgass...megölted a fiamat és a férjemet aki tiszta szívből szeretett, elfogadott annak amilyen vagyok...de te elvetted őket tőlem és ezt megfogom bosszúlni. Könyörögni fogsz a halálodért. - kiabálom a szavakat majd a végére már csak suttogok úgy hogy csak Alexander hallja.
- Tünj innen el, most. - kiabál.
- Igaz ez? - kérdi Kathrina. 
- Igaz. - mondja halkan. 
- Vigyázz magaddal Alex, legfőkképpen a családodra és a népedre. - mondom neki mosolyogva.
- Őrök, fogják el. - kiabál. Egy legyintéssel becsapom az ajtót és Alexhez fordulok.
- Ha élve akarod látni a fiadat akkor lemondasz címedrő és örök életed végéig a legsötétebb és legméllyebb börtönben fogsz meghallni. Ha nem, legközelebb csak a holltastét fogod látni.
Amikor az utólsó telihold lemegy az égről a fiad meghal és mindenki akit szerettél. Van 5 napod gondolkodni ha döntöttél gyere a kastélyomba, de ha nem jössz te leszel a felelős mindenkinek a haláláért. - kiabálom a szavakat és mire mondana valamit én már eltüntrm. A tornyomban állok és nézek ki, ameddig szem ellát azaz én birodalmam, sokat űzdöttem érte. És nem hagyon olyan könnyen veszni.

4. rész

Elisabeth szemszöge:

3 évvel késöbb.

Nos hol is kezdjem talán ott hogy a nyári kastélyunkba mentünk és a régit ott hagytuk, túl sok volt az emlék. Ezért felvetettem hogy költözzünk át a nyárni kastélyunkba, a tanács bele egyezett és a többieknek sincs ellenére. Az ottani kastélynál sokkal több az őr a szolgáló és a szobalányok, inasok.
Sokkal jobban figyelnek a biztonságra és eddig minden rendben. Alexanderről egyenlőre nincs semmi hír. Viszont én uralkodok egyedül a királyságban ameddig Sophe nem talál valakit magának, megbeszéltük hogy szerelemből fog házasodni és a tanács is bele egyezett hogy így legyen. Sophe most már nagyobb és szebb lett. Én viszont teljesen megváltoztam, sokkal akaratosabb lettem, parancsolgatósabb, követelőzöbb egyszóval teljesen az ellentéte vagyok annak aki voltam, de azt mondják hogy ez nem jelent gondod ugyan is határozottnak kell lennem mindenkivel nem kivételezhetek senkivel. Az öltözékem is megváltozott ezáltal a koronáim is. Nagyobbak voltak a koronáim mint amik voltak, de tetszettek. A ruháim is egyszerűbbek voltak nem az a habos-babos, hanem csak egyszerűen leomlott a földre. Sokak szerint én lettem a gonosz királyné ami valjuk be egy kicsit igaz. De eddig minden rendben. Éppen egy délutáni sétához készülök éppen az idő csodás kinnt igaz hogy a felhő kissé borus, de így szép. A ruhám egyszerű és fekete semmi cicoma, fodor cagy csipke a háta kivágott ezzel felfedte hófehér bőrömet. A hajkoronámat felfogtam egy egyszerű kontyba és ráhelyeztem a koronám. Amint készlettem az egész alakos tükörhöz léptem, belenéztem és egy megtört királynét láttam aki a sötétségben maradt. Végig simítottam a ruhán és elindultam az ajtófelé, amint kiléptem megfagyott a levegő körülöttem, volt egy selytésem hogy miért ezért csak elfordultam jobbra és lassan elkezdtem sétálni a lépcsőig közben tanulmányoztam a festményeket hogy kit ábrázol vagy éppen mit ábrázol, ahogy elértem a lépcsőig a kezemet ráraktam a korlátra és elindultam lefele lassan, a levegő továbbra is fagyos volt akik mellett elmentem csak annyit mondtak hogy Felség, a szemembe nem mernek nézni mert igazából én se tudom egyszerűen félnek tőlem. Leértem a lépcső aljába majd áthaladok a tróntermen ami szokatlan volt számomra hogy mindenki nagyon csendes volt, de amint kiértem megálltam az ajtóban és csak álltam ott becsukott szemmel és szippantottam egyet a levegőből és hagytam ahogy a tüdőmet átjárja a levegő. Kinyitom a szemem és látom hogy a távolban egy lány és egy fiú üldögél a fűben ezért elinultam feléjük. Közben szemügyre tudtam venni a kertet is, magas bokrok fák, zöld fű, padok és szobrok. Régen azt mondtam volna hogy elkelne némi virár ide meg oda, de most valahogy tökéletes ez így. Amikor kellő távolságra értem tőlük észre vettem hogy Sophe az és egy számomra ismeretlen fiú. A fiú magas, haja szőkés barna, kék szemei csillognak akár hányszor ránéz a lányomra. Ezen elmosolyodtam, végre lehet talált valakit magának, de lehet hogy csak barátok. Ahogy hallottam semleges témárol beszéltek, de ugy láttam hogy Sophe többetérez iránta mint egy barátságnál. Az ismeretlen fiú számomra inteligensnek tünt, kedvesnek, de mégsem éreztem azt hogy ő lenne a megfelelő számára ezért közbeléptem. Felfigyeltek a léptekre ezért gyorsan felálltak, ahogy bekanyarodtam a kis ösvénybe lányomnak egyből lefagyott a mosolya az arcáról, a fiú meg csak nézte a földet.
- Anyám, hogy találtál meg minket. - kissé dühösen mondta.
- Csak kijöttem sétálni és hangokat hallottam, gondoltam megnézem ki lehet az. - mosolyogtam rá. De a lányom cseppet sem mosolygott.
- Miért jöttél ide? - rakta karba a kezét és felhúzta a szemöldökét. 
- Semmi közöd hozzá hogy én miért jöttem ide ki, Be sem mutatsz a barátodnak? - húztam fel a szemöldököm és ugy néztem rá. Sophe egyből elpirult. 
- Anyám, ő itt egy barátom William Dover. - mondta.
- Felség, örülök hogy személyesen is megismehetem. - lép közelebb és kezet csókol miközben meghajol.
- Részemről az öröm. - mondom. - Esetleg a kastélyban dolgozol vagy van itt hozzátartozód? - húztam fel szemöldököm és kérdőn néztem rá.
- Öhm...apám a szakács itt a konyhán és gondoltam meglátogatom és bele ütköztem a lányába az út során. - hebegi zavartan. Furcsa, olyan ismerős.
- Értem. - mondom felhúzott szemöldökkel.
- Mi nem is tartunk fel tovább anyám. - mondja idegesen és zavartan Sophe.
- Helyes. - mondom.
- Felség. - hajol meg.
- William.
 Ezzel el is mennek. Nekem nagyon ismerős ez a fiú, mintha valahol láttam volna már. Az utamat folytattam a sorok között. Az erdő felé vttem az irányt kezd ködös lenni ilyenkor gyönyörű. De ha egy kicsit jobban megnézem valaki figyelt onnan. Amint megláttam hogy őt nézem elfutott.
- Őrök, foglyák el. - kiáltottam el magam. Az őrök utána futottak én meg mentem utánuk de csak lassan hisz tudtam hogy semmi esélye annak aki menekül. A selytésem be is igazolódott. Az őrök fogták míg az ember vergődött karjuk közt.
- Hozzátok ide. - mondom nyugodtan.
- Kérem felség én csak a parancsomat végzem. - esedezett.
- Hallgass. - kiabálom. - Mégis kinek a parancsát? - hajolok közelebb hozzá és egyik kezemmel közrefogom arcát.
- Alexander. - azonnal elengedtem az arcát.
- Jól hallottam hogy Alexander?! - hajolok közelebb és úgy mondom.
- Iigen. - mondja ilyedten.
- Akkor lesz egy üzenetem számára. - gúnyosan elmosolyodom és elkérem az őr egyik kardját.
- Ne, felség...kér.- a kardot legyintettem és a feje már a fűben hevert.
- A fejét vigyétek vissza neki és mondjátok meg neki hogy ez vár rá. - szólok a parancsnoknak
- Igen is felség. - és azzal el is megy egy küldöncel.
Én közben vissafelé mentem a kastélyba, és Alexanderen gondolkoztam. Majd erről beszélek a parancsnokkal hogy hogyan legyen tovább. Szívem szerint lemészárolnák mindenkit aki csak ott van, de inkabb hallgatok az eszemre sokkal okosabbak kell lennem mint amilyen ő. Ezekkel a gondolatokkal tértem vissza. Utam a konyhába vezetett hogy megbizonyosodjak bizonyos William Dovernek az apjáról. De azonban valaki feltartott.
- Anyám. - kiáltott messziről Sophe. Szemforgatvan álltam meg és vártam amíg beér.
- Mitakarsz? - kérdeztem idegesen tőle.
- Miért mész a konyhába? - gyermeki ártatlansággal kérdezi, pedig nagyon jól tudja hogy mi dolgom van arra.
- Nem szeretem amikor feltartanak. - emelem fel a hangom hogy tudja hogy nem alkalmas ez most.
- De.. - hebegi zavartan és kezd pánikolni.
- Nincs semmi de, nem szeretem amikor feltartasz éppen akkor amikor fontos dolgom van. - még mindig kiabálok, rájöhetne arra hogy tudok arrol hogy valamit titkol előlem.
- Netán titkosz valamit?! - fordulok meg hevesen, és kiváncsian fürkészem arcát.
- Ne..nem anyám. - zavart volt és ez az ami elárulja.
- Helyes. - és ezzel tovább megyek nem törődve azzal hogy kiabál utánam. Amint a konyhához érek berontok.
- Van egy gyermek kinek neve William Dover, esetleg itt az apja? - nézek körül a döbbent tekintetek közt.
- Sajnáljuk felség, de nincsen ilyen emberünk itt. - mondja a fő szakács. Amint ezt megtudtam hogy nincs ilyen rohantam a trónterem felé. Útközben szoltam a parancsnoknak hogy egy bizonyos William Dovert hozzanak elém. Amint oda értem szoltam még egy őrnek hogy hozzák ide Sophet. Leültem a trónra és vártam. Nem telik el néhány perc és Sophe itt is volt. Felálltam és az ablakhoz mentem.
- Tudod azt utálom a legjobban amikor valaki hazudik főleg a lányom. - mondom kiabálva az utolsó szót.
- Anyam kérlek én csak.. - kezdte volna a magyarázkodást, de közbe vágtam.
- Te csak mi, egy árulót hoztál az otthonunkba, felség árulás ez, ezért büntetés járna. - kiabáltam.
-  Anyám...kérlek.. - kezdte megint de ekkor nyílt az ajtó.
- Áh, köszönjük William hogy te is csatlakoztál. - gúnyosan mosolygok rá.
- A konyhán át próbált szökni felség. - mondta a parancsnok.
-  Még is ki vagy te? - léptem felé. Csönd volt. - Hát akkor válasszuk az én módszerem. - nézek szemébe.
- Anyám ne. - kiabálta.
- Hallgass, vigyétek vissza a szobába és addig  nem jöhetsz ki amíg azt nem mondom. - dühös voltam, nagyon is az voltam.
- Te pedig most megtapasztalod milyen az amikor mások otthonába betörnek hivatlanul. - suttogtam és közben a szemébe néztem. Az ujjam végig húztam torkánál és ejtettem egy lehelletnyi vágást neki. 
- És akkor most kezdjük. - és leültem.