9. rész

Elisabeth szemszöge:




Amikor felkelem már reggel volt és az ágyamban voltam, igaz a tegnapi ruhámba, de így is kényelmesen aludtam és meglepően kialudtam magam, Ahogy kinéztem az ablakon már reggel volt ezért kikeltem az ágyból majd szoltam a szobalányoknak hogy készítsék elő a fürdő vízemet. Levettem a ruhámat és beűltem a meleg vízbe és lehunytam a szemem. Kinyitottam a szemem és csak bámultam a vízet. Vajon ha Sophe ténleg nem kel fel, akkor ki lesz majd az új társam? Tudom majd szeretni szerelemből vagy csak el kell viseljem? Készenállok egy új gyermekre? Készen állok egyátalán erre az egészre? És még megannyi kérdést tettem fel magamba.
- Felség minden rendben van? - kérdezi kintről az egyik szobalány.
- Igen, csak egy pilanatra elgondolkoztam, máris megyek. - szolok vissza. Majd kiszállok a kellemes vízből és a lepedőt magamra csavarom. A ruhámat már kikészítették ami az ágyon volt. Hajamat felkötöttem majd a ruhámat felvettem. A ruhának sötétkék színe volt az szoknya része gyűrt volt és a háta kivágott volt. Amint kiléptem az ajtón a parancsnokba ütköztem az ütközéstől kishíján felborúltam de időben elkapott.
- Bocsásson meg felség nem figyeltem. - mondta mély hangján.
- Semmi baj én voltam figyelmetlen. - mondom szemébe nézve.
- Ma is gyönyörű mint mindig. - hajol meg. Különös módon  pír szökött az arcomra.
- Oh..köszönöm. - mosolygok rá.
- Azért jöttem mert...- kezdi el mondani, de közbe vágok.
- Sajnálom parancsnok de most sietnem kell a lányomhoz. - kerülöm ki és elindulok s szobája felé.
- Felség róla lenne szó. - állít meg.
- Történt vele valami? - tördelem a kezem.
- Felség nyugodjon meg, minden rendben vele, önt várja lent az étkezdében. - rakja kezét a kezemre hogy ne tördeljem tovább és úgy néz szemembe. Ahogy belenézek a szemébe teljesen elvesztem benne azokban a kékes szürke szemeiben. Már egy ideje észrevettem hogy közeledik felém, de mindig elutasító voltam vele és most hagyon hogy tegye a dolgát. Egyre közeledik az ajkaival és megáll az enyém elött.
- Már régóta megakarom tenni ezt. - suttogja az ajkaimba.
- Hát akkor mire vár. - suttogom vissza. Majd lágyan az enyémre nyomja ajkait és lassan becézgetni kezdi. A kezem önálló útra kezd és beletúrok barna dús hajába közeb ő a derekamat szorosan fogja nehogy elszaladjak, ami nem fog bekövetkezni. Egyre hevesebben csókol, amit én szakítok meg.
- Ne siessük el. - mondom szemébe nézve.
- Sajnálom. - dönti homlokát az enyémnek.
- Mennem kell már vár a lányom. - mondom, majd egy lány csókot hintek borostás arcára és ezzel elindulok. Gyorsabra veszem a lépteim amint feleszmélek hogy a lányom lent vár. A lépcsőn sebesen megyek lefele és amikor elérek a trónteremhez nekikezdek futni egyenesen az étkezdébe, ott az ajtaját kicsapom és meglátom ahogy a lányom ott áll az ablak elött, amint meghallja hogy kinyitódik az ajtó odafordul. Meglát a tekintete fátyolos lesz a könnytől majd elkezd szaladni és én is. Amint a karjaimba tartom lerogyok a földre és már ketten sírunk.
- Annyira aggódtam érted. - suttogom a hajába.
- Sajnálom anyám, annyira sajnálok mindent. - zokogja.
- Shh...semmi baj. - simogatom a haját.
- Gyere együnk valamit és megbeszélünk mindent. - mosolygok rá.
- Rendben. - mondja majd feláll és nekem is segít. És nekiálltunk enni.
- Szeretném ha után kimennenk sétálni hátra a kertbe. - nézek rá.
- Rendben mehetünk. - mosolyog. Ahogy ránézek látok rajta kissebb sebeket és foltokat, nagyon kiváncsi vagyok hogy mi történhetett vele. De ha megtudom hogy ki bántotta az nagyon megbánja. A halványrózsaszín ment a hófehér bőréhez haja ki volt engedve es csak egy pár tincs volt össze fogva neki. Amint befejeztük a reggelit felállunk és elindulunk ki. Látom rajta hogy sántít ezért lassabra veszem a tempót.

Kinyitják elöttünk a kaput majd kilépünk a hideg levegőre és elindulunk egymásba karolva.
- Mesélj mi történt veled. - mondom neki.
- Nem kezdhetjük inkább veled? - kérdi reménykedve.
- Oh nem kisasszony, gyerünk hadhaljam. - nézek rá mosolyogva.
- Hát rendben. Az egész úgy volt hogy amikor elfutottam, elakartam menni Alxander bacsikámhoz hogy ott nagyobb biztonságban leszelk, de tévedtem egyenesen a csapdjába rohantam. Elfogtak és a legsötétebb tömlőcbe vetettek ahol éheztettek és bántottak, megkínoztak a semmiért sokszor. Aztán amior nemfigyelt az őr elloptam a kulcsot majd megvártam ameddig elalszik és kiszöktem, de amikor elértem ide a kapuig utánam jöttek és elkezdtek a nyilaikkal lőni és kétszer el is találtak egyszer a vállam amit csak súrólt de a második az már a hasamba ment. Nagy nehezen elértem a kapuig ahol aztán te nyitottad ki az ajtót. Most te jössz. - mondja törölve a szemeit.
- Hol is kezdjem...Talán a legelején. Még kislány koromban édesanyám megajándékozott egy különleges erővel ami emberfeletti hatalmat adott és örök való életet. Az erőmmel jó cselekedeteket tettem, segítettem másokon, állatokon. De amikor meghalt édesapád és a fivéred össze törtem és onnantól kezdve csak a düh irányított. Mindent meg akartam tenni a te érdekedben és talán egy kicsit túlzásba vittem. Megakartalak óvni mindentől és indenkitől. Amikor beestél a kapun félholtan ott visszatért belém a remény és a józan eszem. Hagynom kell téged hogy sodródj az árral és nem a kastélyfalai közé bezárni. A nővéremet is meglátogattam és vele is beszéltem. És akkor jöttem rá hogy össze törtem lelkileg és testileg. De ráébrettem arra hogy te még itt vagy nekem. Nagyon sajnálom. Remélem megtudsz bocsátani. - fordulok felé könnyes szemmel.
- Megbocsátok. - mosolyog rám fátyolos szemeivel. Ott álltunk egy darabig és tovább beszélgettünk elmeséltem neki hogy mi történt a parancsnokkal aminek ötült és reméli hogy benne megtalálom a boldogságot Ed után. Ő is elmesélte hogy az utja során megismert egy fiút akit szeretne bemutatni. És tovább beszélgettünk mit régen.

Elisabeth ruhája

Shophe ruhája