Éppen a ruhámat igazgattam meg a hajamat csináltam amikor a parancsnok berontott. És innen tudtam hogy anyám rájött hogy William itt senkinek a hozzá tartozója. Hanem másé aki messze van innen.
- Kisasszony, velem kell jönnie. - mondta a parancsnok hivatalosan.
Amint kiértem megpróbáltam elszökni de nem számítottam az őrökre kinnt, ezért ahogy meglátták ahogy futok gyorsan elkaptak és ugy vittek anyámhoz, mikozben kiabáltam velük, de egy cseppet sem érdekelte őket. Ahogy közeledtünk a trónterem felé félni kezdtem. Senki nem tudja milyen hatalma van a királynőnek azaz az anyámnak. Az erejét ő sem tudja hogy van de akkoriban jó dolgokra használta vagy egyálltalán nem használta, de amikor megtudta hogy ezt rossz dolgokra is tudja használni akkor kezdtünk el félni. Legyőzhetetlen volt, az összes királyság nem mert szembe szállni vele, senki és semmi nem tudta legyőzni ereje akkora volt. Beértünk a trónterembe és az őrök a trón elé ejtettek.
- Tudod azt utálom a legjobban amikor valaki hazudik főleg a lányom. - mondja kiabálva az utólso szót kiabálva.
- Anyám kérlek én csak... - kezdtem volna magyarázkodni de közbe vágott.
- Te csak mi, egy árulót hoztál az otthonunkba, felségárulás ez, ezért büntetés járna. - kiabálta.
- Anyám...kérlek... - kezdtem megint, de ekkor nyílt az ajtó. Látszott rajta hogy próbál menekülni.
- Áh...köszönjük William, hogy te is csatlakoztál. - mondja gúnyosan.
- A konyhán át próbált szökni felség. - mondta a parancsnok. És ledobta a földre mellém.
- Mégis ki vagy te? - lépett felé. Csönd volt. - Hát akkor válasszuk az én módszerem. - nézett szemébe.
- Anyám ne. - kiabáltam.
- Hallgass, vigyétek vissza a szobába és addig nem jöhetsz ki míg azt nem mondom. - Dühös volt, így hát engedelmeskedtem és mentem az őrökkel.
- Te pedig most megtapasztalhatod milyen az amikor mások otthonába betörsz hivatlanul. és gondolom valamit csinált mert Will fel szisszent. De nem néztem vissza, nem szabadott csak előre mentem. Így már nem hallottam amit anyám mondott csak Will kiabálását. Muszály volt visszanéznem, de bár ne tettem volna. Will a földön feködt és ordított a fájdalomtól és anyám ezt élvezte mert mosolyogva űlt és csak nézte őt ahogy szenved, vissza akartam menni segíteni neki de nem tehettem. Vissza mentem a szobámba és bezártak, azthiszem egy darabig itt leszek.
Elisabeth szemszöge:
- Nos...elárulod végre hogy ki vagy. - álltam fel és léptem felé.
- Soha. - vágta rá zihálva.
- Legyen. - mondtam majd felemeltem a torkánál fogva és úgy néztem szemébe.
- Mégegyszer megkérdezem...ki küldött? - kiabáltam.
- Alexander az apám, ő küldött ide. - mondhója fuldokolva. Amint meghallom leejtem Willt.
- Hogy ki? - suttogom magamelé nézve. De nem válaszol. - Őrök, vigyétek a tömlőcbe, addig én ellátogatok szeretett bátyámhoz. Ha jól tudom ma van a húgod születésnapja, és nem is hívtatok meg rá. Ejnye William apád nem tanított meg hogy a rokonokat megkell hívni. - és azzal otthagytam őt.
Felmentem a szobámba hogy egy másik ruhát vegyek át. Szőke hajamat kibontottam és hagytam ad omoljon a vállamra, fogtam egy fésűt és végig szántottam gyorsan rajta. Amikor végeztem felvettem a ruhám majd a koronám. és felmentem a toronyba. Amikor felértem a toronyba toronyba az ablakpárkányba mentem és vártam a hollókra, majd azok elvisznek oda. Nem telt el fél perc és a kapunál voltam. Amint az őrök megláttak rohantak a "királyhoz". Nem zavartattam magam és lépkedtem fel a lépcsőn egyenesen a terembe ahol voltak. Nagy volt a csend túl nagy volt, amint elértem az ajtóhoz a kezemmel intettem egyet és az kivágódott. Ahogy kivágódott az ajtó a szél eloltotta a gyertyátak amik bennt égtek és beléptem.
- Meglepetés. - mondtam mosolyogva. Az összes ember elnémult és csak néztek amint beérek és lépkedek a "királyhoz".
- Te hogy kerűlsz ide. - kérdezte Alexander azaz a bátyám.
- A kislányod születésnapjára jöttem, amire elfelejtettetek meghívni tudtommal családtag vagyok. - nézek ártatlanul végig a társaságon.
- Remálem nem sértettünk meg ezzel fenség! - mondja a felesége Kathrina.
- Oh..ugyanmár dehogy is, csak a környéken jártam, éppen hazafelé tartottam és gondoltam benézek és megajándékozom a kis hercegnőt. - nevetek majd a leányra nézek mosolyogva.
- Nem, hogymerészelsz idejönni és megzavarni minket? - von kérdőre Alexander és közben kiabál.
- Alex. - szól rá Kath.
- Nem, semmi baj csak egy mondandóm van számodra kedves bátyám. - fordulok hozzá.
- Nem, menj el innen és vissza se gyere többet. - kiabál még mindig.
- Tán elfelejtetted hogy mit tettél a családommal. - kiabáltam ezzel mindenkit meglepve főleg Katherinat.
- Hogy mi? Mit tetteél Alex? - vonja kérdőre.
- Oh..ők nem is tudják. - egy gonosz mosoly suhan át arcomon.
- Elisabeth... - kérlel.
- Nem, hallgass...megölted a fiamat és a férjemet aki tiszta szívből szeretett, elfogadott annak amilyen vagyok...de te elvetted őket tőlem és ezt megfogom bosszúlni. Könyörögni fogsz a halálodért. - kiabálom a szavakat majd a végére már csak suttogok úgy hogy csak Alexander hallja.
- Tünj innen el, most. - kiabál.
- Igaz ez? - kérdi Kathrina.
- Igaz. - mondja halkan.
- Vigyázz magaddal Alex, legfőkképpen a családodra és a népedre. - mondom neki mosolyogva.
- Őrök, fogják el. - kiabál. Egy legyintéssel becsapom az ajtót és Alexhez fordulok.
- Ha élve akarod látni a fiadat akkor lemondasz címedrő és örök életed végéig a legsötétebb és legméllyebb börtönben fogsz meghallni. Ha nem, legközelebb csak a holltastét fogod látni.
Amikor az utólsó telihold lemegy az égről a fiad meghal és mindenki akit szerettél. Van 5 napod gondolkodni ha döntöttél gyere a kastélyomba, de ha nem jössz te leszel a felelős mindenkinek a haláláért. - kiabálom a szavakat és mire mondana valamit én már eltüntrm. A tornyomban állok és nézek ki, ameddig szem ellát azaz én birodalmam, sokat űzdöttem érte. És nem hagyon olyan könnyen veszni.
- Kisasszony, velem kell jönnie. - mondta a parancsnok hivatalosan.
Amint kiértem megpróbáltam elszökni de nem számítottam az őrökre kinnt, ezért ahogy meglátták ahogy futok gyorsan elkaptak és ugy vittek anyámhoz, mikozben kiabáltam velük, de egy cseppet sem érdekelte őket. Ahogy közeledtünk a trónterem felé félni kezdtem. Senki nem tudja milyen hatalma van a királynőnek azaz az anyámnak. Az erejét ő sem tudja hogy van de akkoriban jó dolgokra használta vagy egyálltalán nem használta, de amikor megtudta hogy ezt rossz dolgokra is tudja használni akkor kezdtünk el félni. Legyőzhetetlen volt, az összes királyság nem mert szembe szállni vele, senki és semmi nem tudta legyőzni ereje akkora volt. Beértünk a trónterembe és az őrök a trón elé ejtettek.
- Tudod azt utálom a legjobban amikor valaki hazudik főleg a lányom. - mondja kiabálva az utólso szót kiabálva.
- Anyám kérlek én csak... - kezdtem volna magyarázkodni de közbe vágott.
- Te csak mi, egy árulót hoztál az otthonunkba, felségárulás ez, ezért büntetés járna. - kiabálta.
- Anyám...kérlek... - kezdtem megint, de ekkor nyílt az ajtó. Látszott rajta hogy próbál menekülni.
- Áh...köszönjük William, hogy te is csatlakoztál. - mondja gúnyosan.
- A konyhán át próbált szökni felség. - mondta a parancsnok. És ledobta a földre mellém.
- Mégis ki vagy te? - lépett felé. Csönd volt. - Hát akkor válasszuk az én módszerem. - nézett szemébe.
- Anyám ne. - kiabáltam.
- Hallgass, vigyétek vissza a szobába és addig nem jöhetsz ki míg azt nem mondom. - Dühös volt, így hát engedelmeskedtem és mentem az őrökkel.
- Te pedig most megtapasztalhatod milyen az amikor mások otthonába betörsz hivatlanul. és gondolom valamit csinált mert Will fel szisszent. De nem néztem vissza, nem szabadott csak előre mentem. Így már nem hallottam amit anyám mondott csak Will kiabálását. Muszály volt visszanéznem, de bár ne tettem volna. Will a földön feködt és ordított a fájdalomtól és anyám ezt élvezte mert mosolyogva űlt és csak nézte őt ahogy szenved, vissza akartam menni segíteni neki de nem tehettem. Vissza mentem a szobámba és bezártak, azthiszem egy darabig itt leszek.
Elisabeth szemszöge:
- Nos...elárulod végre hogy ki vagy. - álltam fel és léptem felé.
- Soha. - vágta rá zihálva.
- Legyen. - mondtam majd felemeltem a torkánál fogva és úgy néztem szemébe.
- Mégegyszer megkérdezem...ki küldött? - kiabáltam.
- Alexander az apám, ő küldött ide. - mondhója fuldokolva. Amint meghallom leejtem Willt.
- Hogy ki? - suttogom magamelé nézve. De nem válaszol. - Őrök, vigyétek a tömlőcbe, addig én ellátogatok szeretett bátyámhoz. Ha jól tudom ma van a húgod születésnapja, és nem is hívtatok meg rá. Ejnye William apád nem tanított meg hogy a rokonokat megkell hívni. - és azzal otthagytam őt.
Felmentem a szobámba hogy egy másik ruhát vegyek át. Szőke hajamat kibontottam és hagytam ad omoljon a vállamra, fogtam egy fésűt és végig szántottam gyorsan rajta. Amikor végeztem felvettem a ruhám majd a koronám. és felmentem a toronyba. Amikor felértem a toronyba toronyba az ablakpárkányba mentem és vártam a hollókra, majd azok elvisznek oda. Nem telt el fél perc és a kapunál voltam. Amint az őrök megláttak rohantak a "királyhoz". Nem zavartattam magam és lépkedtem fel a lépcsőn egyenesen a terembe ahol voltak. Nagy volt a csend túl nagy volt, amint elértem az ajtóhoz a kezemmel intettem egyet és az kivágódott. Ahogy kivágódott az ajtó a szél eloltotta a gyertyátak amik bennt égtek és beléptem.
- Meglepetés. - mondtam mosolyogva. Az összes ember elnémult és csak néztek amint beérek és lépkedek a "királyhoz".
- Te hogy kerűlsz ide. - kérdezte Alexander azaz a bátyám.
- A kislányod születésnapjára jöttem, amire elfelejtettetek meghívni tudtommal családtag vagyok. - nézek ártatlanul végig a társaságon.
- Remálem nem sértettünk meg ezzel fenség! - mondja a felesége Kathrina.
- Oh..ugyanmár dehogy is, csak a környéken jártam, éppen hazafelé tartottam és gondoltam benézek és megajándékozom a kis hercegnőt. - nevetek majd a leányra nézek mosolyogva.
- Nem, hogymerészelsz idejönni és megzavarni minket? - von kérdőre Alexander és közben kiabál.
- Alex. - szól rá Kath.
- Nem, semmi baj csak egy mondandóm van számodra kedves bátyám. - fordulok hozzá.
- Nem, menj el innen és vissza se gyere többet. - kiabál még mindig.
- Tán elfelejtetted hogy mit tettél a családommal. - kiabáltam ezzel mindenkit meglepve főleg Katherinat.
- Hogy mi? Mit tetteél Alex? - vonja kérdőre.
- Oh..ők nem is tudják. - egy gonosz mosoly suhan át arcomon.
- Elisabeth... - kérlel.
- Nem, hallgass...megölted a fiamat és a férjemet aki tiszta szívből szeretett, elfogadott annak amilyen vagyok...de te elvetted őket tőlem és ezt megfogom bosszúlni. Könyörögni fogsz a halálodért. - kiabálom a szavakat majd a végére már csak suttogok úgy hogy csak Alexander hallja.
- Tünj innen el, most. - kiabál.
- Igaz ez? - kérdi Kathrina.
- Igaz. - mondja halkan.
- Vigyázz magaddal Alex, legfőkképpen a családodra és a népedre. - mondom neki mosolyogva.
- Őrök, fogják el. - kiabál. Egy legyintéssel becsapom az ajtót és Alexhez fordulok.
- Ha élve akarod látni a fiadat akkor lemondasz címedrő és örök életed végéig a legsötétebb és legméllyebb börtönben fogsz meghallni. Ha nem, legközelebb csak a holltastét fogod látni.
Amikor az utólsó telihold lemegy az égről a fiad meghal és mindenki akit szerettél. Van 5 napod gondolkodni ha döntöttél gyere a kastélyomba, de ha nem jössz te leszel a felelős mindenkinek a haláláért. - kiabálom a szavakat és mire mondana valamit én már eltüntrm. A tornyomban állok és nézek ki, ameddig szem ellát azaz én birodalmam, sokat űzdöttem érte. És nem hagyon olyan könnyen veszni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése