3 évvel késöbb.
Nos hol is kezdjem talán ott hogy a nyári kastélyunkba mentünk és a régit ott hagytuk, túl sok volt az emlék. Ezért felvetettem hogy költözzünk át a nyárni kastélyunkba, a tanács bele egyezett és a többieknek sincs ellenére. Az ottani kastélynál sokkal több az őr a szolgáló és a szobalányok, inasok.
Sokkal jobban figyelnek a biztonságra és eddig minden rendben. Alexanderről egyenlőre nincs semmi hír. Viszont én uralkodok egyedül a királyságban ameddig Sophe nem talál valakit magának, megbeszéltük hogy szerelemből fog házasodni és a tanács is bele egyezett hogy így legyen. Sophe most már nagyobb és szebb lett. Én viszont teljesen megváltoztam, sokkal akaratosabb lettem, parancsolgatósabb, követelőzöbb egyszóval teljesen az ellentéte vagyok annak aki voltam, de azt mondják hogy ez nem jelent gondod ugyan is határozottnak kell lennem mindenkivel nem kivételezhetek senkivel. Az öltözékem is megváltozott ezáltal a koronáim is. Nagyobbak voltak a koronáim mint amik voltak, de tetszettek. A ruháim is egyszerűbbek voltak nem az a habos-babos, hanem csak egyszerűen leomlott a földre. Sokak szerint én lettem a gonosz királyné ami valjuk be egy kicsit igaz. De eddig minden rendben. Éppen egy délutáni sétához készülök éppen az idő csodás kinnt igaz hogy a felhő kissé borus, de így szép. A ruhám egyszerű és fekete semmi cicoma, fodor cagy csipke a háta kivágott ezzel felfedte hófehér bőrömet. A hajkoronámat felfogtam egy egyszerű kontyba és ráhelyeztem a koronám. Amint készlettem az egész alakos tükörhöz léptem, belenéztem és egy megtört királynét láttam aki a sötétségben maradt. Végig simítottam a ruhán és elindultam az ajtófelé, amint kiléptem megfagyott a levegő körülöttem, volt egy selytésem hogy miért ezért csak elfordultam jobbra és lassan elkezdtem sétálni a lépcsőig közben tanulmányoztam a festményeket hogy kit ábrázol vagy éppen mit ábrázol, ahogy elértem a lépcsőig a kezemet ráraktam a korlátra és elindultam lefele lassan, a levegő továbbra is fagyos volt akik mellett elmentem csak annyit mondtak hogy Felség, a szemembe nem mernek nézni mert igazából én se tudom egyszerűen félnek tőlem. Leértem a lépcső aljába majd áthaladok a tróntermen ami szokatlan volt számomra hogy mindenki nagyon csendes volt, de amint kiértem megálltam az ajtóban és csak álltam ott becsukott szemmel és szippantottam egyet a levegőből és hagytam ahogy a tüdőmet átjárja a levegő. Kinyitom a szemem és látom hogy a távolban egy lány és egy fiú üldögél a fűben ezért elinultam feléjük. Közben szemügyre tudtam venni a kertet is, magas bokrok fák, zöld fű, padok és szobrok. Régen azt mondtam volna hogy elkelne némi virár ide meg oda, de most valahogy tökéletes ez így. Amikor kellő távolságra értem tőlük észre vettem hogy Sophe az és egy számomra ismeretlen fiú. A fiú magas, haja szőkés barna, kék szemei csillognak akár hányszor ránéz a lányomra. Ezen elmosolyodtam, végre lehet talált valakit magának, de lehet hogy csak barátok. Ahogy hallottam semleges témárol beszéltek, de ugy láttam hogy Sophe többetérez iránta mint egy barátságnál. Az ismeretlen fiú számomra inteligensnek tünt, kedvesnek, de mégsem éreztem azt hogy ő lenne a megfelelő számára ezért közbeléptem. Felfigyeltek a léptekre ezért gyorsan felálltak, ahogy bekanyarodtam a kis ösvénybe lányomnak egyből lefagyott a mosolya az arcáról, a fiú meg csak nézte a földet.
- Anyám, hogy találtál meg minket. - kissé dühösen mondta.
- Csak kijöttem sétálni és hangokat hallottam, gondoltam megnézem ki lehet az. - mosolyogtam rá. De a lányom cseppet sem mosolygott.
- Miért jöttél ide? - rakta karba a kezét és felhúzta a szemöldökét.
- Semmi közöd hozzá hogy én miért jöttem ide ki, Be sem mutatsz a barátodnak? - húztam fel a szemöldököm és ugy néztem rá. Sophe egyből elpirult.
- Anyám, ő itt egy barátom William Dover. - mondta.
- Felség, örülök hogy személyesen is megismehetem. - lép közelebb és kezet csókol miközben meghajol.
- Részemről az öröm. - mondom. - Esetleg a kastélyban dolgozol vagy van itt hozzátartozód? - húztam fel szemöldököm és kérdőn néztem rá.
- Öhm...apám a szakács itt a konyhán és gondoltam meglátogatom és bele ütköztem a lányába az út során. - hebegi zavartan. Furcsa, olyan ismerős.
- Értem. - mondom felhúzott szemöldökkel.
- Mi nem is tartunk fel tovább anyám. - mondja idegesen és zavartan Sophe.
- Helyes. - mondom.
- Felség. - hajol meg.
- William.
Ezzel el is mennek. Nekem nagyon ismerős ez a fiú, mintha valahol láttam volna már. Az utamat folytattam a sorok között. Az erdő felé vttem az irányt kezd ködös lenni ilyenkor gyönyörű. De ha egy kicsit jobban megnézem valaki figyelt onnan. Amint megláttam hogy őt nézem elfutott.
- Őrök, foglyák el. - kiáltottam el magam. Az őrök utána futottak én meg mentem utánuk de csak lassan hisz tudtam hogy semmi esélye annak aki menekül. A selytésem be is igazolódott. Az őrök fogták míg az ember vergődött karjuk közt.
- Hozzátok ide. - mondom nyugodtan.
- Kérem felség én csak a parancsomat végzem. - esedezett.
- Hallgass. - kiabálom. - Mégis kinek a parancsát? - hajolok közelebb hozzá és egyik kezemmel közrefogom arcát.
- Alexander. - azonnal elengedtem az arcát.
- Jól hallottam hogy Alexander?! - hajolok közelebb és úgy mondom.
- Iigen. - mondja ilyedten.
- Akkor lesz egy üzenetem számára. - gúnyosan elmosolyodom és elkérem az őr egyik kardját.
- Ne, felség...kér.- a kardot legyintettem és a feje már a fűben hevert.
- A fejét vigyétek vissza neki és mondjátok meg neki hogy ez vár rá. - szólok a parancsnoknak
- Igen is felség. - és azzal el is megy egy küldöncel.
Én közben vissafelé mentem a kastélyba, és Alexanderen gondolkoztam. Majd erről beszélek a parancsnokkal hogy hogyan legyen tovább. Szívem szerint lemészárolnák mindenkit aki csak ott van, de inkabb hallgatok az eszemre sokkal okosabbak kell lennem mint amilyen ő. Ezekkel a gondolatokkal tértem vissza. Utam a konyhába vezetett hogy megbizonyosodjak bizonyos William Dovernek az apjáról. De azonban valaki feltartott.
- Anyám. - kiáltott messziről Sophe. Szemforgatvan álltam meg és vártam amíg beér.
- Mitakarsz? - kérdeztem idegesen tőle.
- Miért mész a konyhába? - gyermeki ártatlansággal kérdezi, pedig nagyon jól tudja hogy mi dolgom van arra.
- Nem szeretem amikor feltartanak. - emelem fel a hangom hogy tudja hogy nem alkalmas ez most.
- De.. - hebegi zavartan és kezd pánikolni.
- Nincs semmi de, nem szeretem amikor feltartasz éppen akkor amikor fontos dolgom van. - még mindig kiabálok, rájöhetne arra hogy tudok arrol hogy valamit titkol előlem.
- Netán titkosz valamit?! - fordulok meg hevesen, és kiváncsian fürkészem arcát.
- Ne..nem anyám. - zavart volt és ez az ami elárulja.
- Helyes. - és ezzel tovább megyek nem törődve azzal hogy kiabál utánam. Amint a konyhához érek berontok.
- Van egy gyermek kinek neve William Dover, esetleg itt az apja? - nézek körül a döbbent tekintetek közt.
- Sajnáljuk felség, de nincsen ilyen emberünk itt. - mondja a fő szakács. Amint ezt megtudtam hogy nincs ilyen rohantam a trónterem felé. Útközben szoltam a parancsnoknak hogy egy bizonyos William Dovert hozzanak elém. Amint oda értem szoltam még egy őrnek hogy hozzák ide Sophet. Leültem a trónra és vártam. Nem telik el néhány perc és Sophe itt is volt. Felálltam és az ablakhoz mentem.
- Tudod azt utálom a legjobban amikor valaki hazudik főleg a lányom. - mondom kiabálva az utolsó szót.
- Anyam kérlek én csak.. - kezdte volna a magyarázkodást, de közbe vágtam.
- Te csak mi, egy árulót hoztál az otthonunkba, felség árulás ez, ezért büntetés járna. - kiabáltam.
- Anyám...kérlek.. - kezdte megint de ekkor nyílt az ajtó.
- Áh, köszönjük William hogy te is csatlakoztál. - gúnyosan mosolygok rá.
- A konyhán át próbált szökni felség. - mondta a parancsnok.
- Még is ki vagy te? - léptem felé. Csönd volt. - Hát akkor válasszuk az én módszerem. - nézek szemébe.
- Anyám ne. - kiabálta.
- Hallgass, vigyétek vissza a szobába és addig nem jöhetsz ki amíg azt nem mondom. - dühös voltam, nagyon is az voltam.
- Te pedig most megtapasztalod milyen az amikor mások otthonába betörnek hivatlanul. - suttogtam és közben a szemébe néztem. Az ujjam végig húztam torkánál és ejtettem egy lehelletnyi vágást neki.
- És akkor most kezdjük. - és leültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése