6. rész

Sophe szemszöge:




2 napja vagyok bezárva a szobámba és anyám egyre őrűltebb. Lassan elveszti a fejét, ki kell szabaduljak és Alexander bácsikámhoz mennem, ott biztonságban lehetek. Már messzíről hallom a cipőjének kopogását, ilyenkor elfog egy érzés hogy bántani fog vagy valami hasonló dolgot fog tenni velem. Hirtelen kinyílik az ajtó és belép rajta. Még mindig olyan gyönyörű mint volt bőre feszes és tiszta egy ránc se borítja, sokkal fiatalabb mint régen.
- Ma este velem fogsz vacsorázni, tudom hogy nem szokásom ilyet csinálni, de komolyan el kell beszélgessek veled és arra gondoltam hogy egy közös vagyoránál megoldható lehetne. - mondja és kiváncsian fürkészi az arcom, felhúzott szemöldökkel.
- Öhm...rendben - mondom zavartan.
- Rendben akkor várlak. - és ezzel kiment. Ez nagyon különös volt ilyet még sose csinál az utobbi évben mindig megbüntetett vagy bezárt a szobámba vagy a toronyba. Ezekkel a gondolatokkal mentem fürdeni a szobalányok addig kikészítették a ruhámat és a tiarámat és egy nyakláncot. Miközben fürödtem vissza gondoltam arra hogy én mért is kerestem fel Alexander bácsikámat. Elmesélt mindent anyámmal kapcsolatban hogy milyen volt a gyerekkoruk és hasonlók. És ő tudta hogy egyszer ez befog következni ezért aznap éjjel azért támadtak meg minket hogy megöljék őt, hogy ez ne következzen be mert akkor megállíthatalan lesz az erejével amit kapott. Ez bekövetkezett, fél mindenki hogy mi fog történni. Amikor megölte volna őt akor felnevelt volna minket mint a saját gyermekeit, meg akart óvni minket ettől, ezért akarok elmenni innan hozzá mert ott biztonságba lennék. A gondolat menetemet egy komogás zavarta meg.
- Kisasszon minden rendben? A királynő már várja önt. - mondta a szobalány.
- Máris megyek. - mondom és kiszállok. A szobába megyek ahol leülök a tükör elé és kifésülőm a hajamat majd felkontyolom, ezután megtörlöm magam és felveszem a ruhám majd rárakom a fejemre a tiarát. Majd elindultam lefele. Ahogy haladtam a folyosókon és a lépcsőn mindenki sajnálkova tekintetett rám nem tudtam mi az oka, de előbb utóbb megfogom tudni. Amint beértem a terembe anyám már ott ült és várt.
- Nem szertem amikor megvárakoztatnak. - szólt mogorván, majd intett a szakácsoknak hogy tálalhatnak.
- Bocsásson meg, amiért megvárakoztattam. - hajoltam meg elötte és a helyemre mentem. Amikor leűltem jobban megnéztem őt, bőre még most is tiszta és feszes, Egy ezüst ruhában volt amiben még fiatalabbnak nézett ki, egyszerűen gyönyörű volt.
- Nos, miről szerettél volna beszélni?! - kérdezem és felnézek rá. 
- Szeretnék arrol beszélni hogy kicsit elvetettem a sulykot, csak féltelek hiszen a lányom vagy. Tudom sokszor büntetlek, de csak azért hogy tud mi a helyes út. - néz rám.
- Anyám szeretnélek megkérni hogy taníts meg rá hogy hogyan viselkedjek az emberekkel ha majd uralkodni fogok. - nézek szemébe és vártam a reakcióját. Hirtelen felált és járkálni kezdett amit nem tudtam mire vélni. - Rosszat mondtam volna? - kérdeztem.
- Igen. - suttog idegesen.
- Még is mit? - kérdem. Majd megáll és rémemeli tekintetét ami izzik a dühtől.
- Mégis hogy mered feltételezni hogy majd te uralkodsz? - kiabálja a szavakat. Amit nem értek hisz ha meghal én fogok uralkodni.
- Ugy hogy amikor te majd meghalsz akkor én fogok uralkodni. Én vagyok a hercegnő. Én vagyok a királynő lánya, engem fog illetni a trón. - mondom már majdenm kiabálva. Soha nem beszéltem igy vele még, de ideje megtudnia hogy az uralkodása nem lesz örök. Hirtelen felnevet amit nem éertek.
- Édesem, mindig én fogok uralkodni ezt ne felejtsd el. - lép elém. - Elfelejtetted hogy én soha nem halok meg? Te soha nem fogsz uralkodni itt, ha csak valami csoda folytán nem ölsz meg amit kötve hiszek. - néz szemembe.
- Azt mondtad régen hogy ha találok magamnak egy férjet én fogok uralkodni valahol. - állok fel.
- Igen tudom, de az régen volt és sok minden változott. - mondja.
- Én nem ezt az anyámat ismertem meg kislány koromban. Ő mindig kedves volt és mindenkinek segített. Az uralkodásod mérgező és a természet vele együtt halt meg. Régen pompázott itt minden és a természet is. Néztél egyálltalán körül hogy mi lett az uralkodásod alatt? Minden meghallt. Minden. - fátyolos tekintettel kiabálok vele és csak az utólsó szavakat suttogom neki. De csak járkál fel-alá idegesen.
- Elég. - kiabálja és megáll közben. 
- Nem elég. - mondom, majd lehull az első könnycseppem.
- Hallgass, mindent megtettem azért hogy felneveljelek mindent, de neked ez sem elég. Tünj el a szemem elől és ne is lássalak ameddig nem hívlak. - kiabálja és közben a szemei izzik a dühtől. Én csak állok ott, mozdulni nem bírok. A mellkhasom szorítani kezdett és éreztem hogy most vesztettem el az anyámat. Ő még mindig járált majd észrevette hogy nem mozdulok. 
- Tünés. - kiabálta. Majd fogtam magam és kirohantam csak futottam, de nem a szobám felé egyenesen a sötét erdőbe. Kifelé menet a vörös vöppenyem felveszem és abban futok tovább. Hallottam  alovak patájának a dobogását és a kabálasoktat ezért gyorsabban kezdetm el futni. Találtam egy kis ösvényt és azon kezdtem el futni tovább, hátra néztem és egyre csak közeledtek. Egykis tisztásra érkeztem de nem álltam meg csak futottam egyenesen be a sötét erdőbe. Azaz erdő tele van veszéllyel de nem volt más választásom. Amint beértem futottam még egy darabig majd megálltam, Csönd volt, nagy volt  a csönd. Hirtelen abbamaradt a lovak futása már csak a kiabálásokat lehetett hallani de azt se tisztán. Elhatároztam hogy elmegyek Alexander bácsikámhoz ott biztonságban leszek. Kalandos út vár rám az egyszer biztos.


Elisabeth szemszöge:

Idegesen járkáltam a tűz körül és vártam a parancsnokot. Hallottam a lépteit, de nem álltam meg csak járkáltam.
- Úrnőm. - hajolt meg.
- Nos megtalálták? - kérdezem.
- Igen, de meglépett előlünk. - mondja lehajtott fejjel.
-  Csupán egyedtel dolgot kértem tőled, de még azt se tudtad teljesíteni...Hogy hagyhattad hogy kicsússzon az apró ujjaid közül? Ha eljut Alexanderhez akkor megszerzi a trónt. Megesküdtél hogy megvédesz! Így most már senkiben nem tudok megbízni...Hol van a lány? - kiabálok .
- Be ment a sötét erdőbe felség. - mondja. 
- Hagytad hogy bemenjen oda? A sötét erdőben nincs hatalmam. - kiabálok még mindig. - Keresned kell egy olyan embert aki már járt ott és elhozza nekem élve. - nézek szemébe.
- Igen is felség. - mondja és intek a fejemmel hogy elmehet, meghajol és kisiet. Éreztem hogy gyenge leszek ezéert leültem a székbe és behúnytam a szemem hátha jobb lesz. Nem lett jobb, ezért hivattam egy őrt hogy menyjen fel a toronyba és hozza ide az egyik leányt. Odaléptem a tükörhöz és észre vettem hogy az arcom más lett, öreg lett. Léptek zajára lettem figyelmes, de nem fordultam meg megvártam amíg belépnek.
- Felség, meghoztam. - mondja a parancsnok. Megfordulok és meglátom a kezében tartott lányt. Megkell hagyni hogy szép volt, de nem sokáig. Elkezdtem felé menni és megálltam elötte. Felemeltem a zezem és a nyakára raktam, felemeltem és a fiatalságát elvettem, tőle. Amikor láttam hogy megöregedett és elengedtem a nyakát így a földre esett. Mélyen vettem a levegőt és egyre jobban éreztem magam. A türőr elé léptem és megláttam a fiatalos arcomat amit már nem borít ránc. Soha nem akarok megörgedni, de úgy érzem hogy fogy az erőm és ezt minél elöbb ki akarm deríteni hogy mért. 

Sophe ruhája

Elisabeth ruhája

Sophe tiara